Az Ószövetségben az Istenhez való személyes viszony az elkülönülésben vált láthatóvá. Ez jut kifejezésre Ábrahám életében, aki elkülönült hazájától, törzsétől és rokonságától. Ma ez inkább értelmi és erkölcsi elkülönülés azoktól, akik nekünk a legkedvesebbek, de nincsenek személyes kapcsolatban Istennel. Jézus Krisztus is nyomatékosan hangsúlyozta ezt (Lk 14,26).
"Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak..." Igényt tartok Isten ígéreteinek beteljesedésére és joggal, de ez csak az emberi oldal; az isteni oldal az, hogy az ígéretek által ismerem fel az Ő reám való igényét. Például világosan tudatában vagyok-e annak, hogy testem a Szent Szellem temploma, vagy van olyan testi szokásom is, amely nem bírja el Isten világosságát? A megszentelődés révén Isten Fia formálódik ki bennem és most nekem az iránta való engedelmesség által kell természeti életemet szellemivé alakítanom. Isten a legelrejtettebb részletekbe menően is nevel.
"Azért igyekezünk" - küzdelmes munkába kerül állandóan megmaradnunk ebben a törekvésben. Azt jelenti, hogy szüntelenül a legmagasabb eszményhez igazodunk, nem úgy, hogy a lelkek megnyerésére, egyházak alapítására vagy ébredések támasztására igyekszünk, hanem egyes-egyedül azért, hogy "neki kedvesek legyünk". Nem a szellemi megtapasztalások hiánya buktat el, hanem hogy nem őrizzük meg tisztán a példaképet. Mérd le legalább hetenként egyszer Isten előtt, hogy vajon az általa felállított mértékhez igazodik-e az életed?
Pál azt mondja, hogy mindannyiunknak: igehirdetőknek és hallgatóknak egyaránt "meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt". Ha megtanulsz itt és most Krisztus fehér fényében élni, az ítéletkor végül is gyönyörködni fogsz Isten benned elvégzett művében. Maradj állandóan Krisztus ítélőszéke előtt, járj most a legszentebb út világosságában, amit ismersz. A többiek iránti rossz gondolatok végül is az ördögtől erednek, bármilyen kegyes vagy is különben. Ha csak egyszer is test szerint ítélsz, ennek a vége az, hogy a pokol tombol benned.
Eleinte bizonyosak voltunk abban, hogy már mindent tudunk Jézus Krisztusról; gyönyörűség volt mindent eldobnunk és a szeretet merész bátorságával nekiindultunk. De most már nem vagyunk többé ilyen magabiztosak. Jézus előttünk megy és tekintete olyan különösen idegenszerű: "Előttük ment Jézus, ők pedig álmélkodtak."
Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.
A megváltás nemcsak a bűntől való szabadulás vagy a személyes szentség megtapasztalása; Isten azért váltott meg, hogy teljesen megszabadítson önmagunktól a vele való egység érdekében. A megváltás felőli tapasztalatom a bűn alóli szabadulás és a személyes megszentelődés körül forog. Pedig megváltottnak lenni azt jelenti, hogy Isten Szelleme összekapcsolt engem Isten személyével. A váltság által áthat engem valami, ami végtelenül nagyobb önmagamnál: Isten odaadása vesz körül.
Urunk erre azt feleli, hogy az átadás Őérte van, nem pedig azokért a dolgokért, amiket a tanítványok átadásukkal szereznek majd meg maguknak. Őrizkedj az olyan átadástól, amelyben számítás van: "Átadom magam Istennek, mert szeretnék szabadulni a bűntől, mert szeretnék szentté lenni." Mindez azt mutatja, hogy jól értettük meg Istent, de ez a szellemiség nem tartozik a keresztyénség tulajdonképpeni lényegéhez. Az átadás végképpen nem valamiért történik.
Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük.
Nem azért vagyunk megváltva, hogy csak "csatornák" legyünk, hanem hogy Isten fiai és leányai legyünk. Nem lettünk szellemi közegek, hanem szellemi üzenet hordozói, de legyen ez az üzenet önmagunknak egy része. Isten Fia maga volt az az üzenet, amit hozott. Szavai szellem és élet voltak. Mivel az Ő tanítványai vagyunk, legyen életünk üzenetünk szentélye.