BÁR EZÉKIEL FOGSÁGBAN volt, nem szolgált részletekkel a nagy világbirodalmak megítélésével kapcsolatban, mint amilyen Babilon is volt. A 12-24. fejezetben inkább Jeruzsálem és Izráel megítélésére vonatkozóan adott meg sok részletet, míg a 25-32 fejezetben az ígéret földjével szomszédos nemzetekkel foglalkozik. A 26-28. fejezet elsősorban Tíruszról szól, míg a 28,1-19 méginkább a Sátán felemelkedésére és bukására jellemző.
A ZSOLTÁRÍRÓ HELYESEN kívánhatja, hogy lássa az Úr szépségét, Zsolt 27,4, és a menyasszony helyesen bizonygathatja Szerelmesének szépségét, Én 5,9-16, és az isteni kegyelem alapján Isten is értékeli népének szépségét. A Vőlegény bizonyságot tesz szerelmeséről, hogy mit látott Ő benne, Én 4,1-7, és itt az Ez 16-ban Isten fejti ki azt a szépséget, amelyet talált - amelyet valamikor talált - választott városában, Jeruzsálemben; lásd Zsolt 48. Sajnos ez a leírás azután történt, miután ezt a szépséget elherdálta azokkal, akik aztán elpusztították.
VÉGÜL EZÉKIELT A TEMPLOM udvarának keleti kapujához vitte a Szellem, hogy lássa a lázadás, ítélet és megígért helyreállítás kibontakozó végeredményét, mielőtt Isten dicsősége elhagyja Jeruzsálemet. A próféta huszonöt embert látott, mint a Ezék 8,16-ban, és kettőt felismert közülük, akiket előzőleg ismert még fogsága előtt. Ezek az emberek önelégültek voltak, elutasítva az eljövendő ítéletnek minden gondolatát; - sok emberre jellemző ez ma is.
ISTEN DICSŐSÉGE FOLYTATTA késedelmes eltávozását a templomból, ahol a salamoni felszentelés óta jelen volt. Ez az eltávozás a pogányok idejét jelenti, amikor Isten trónja már nincsen többé Jeruzsálemben. A dicsőség a szentek szentjében volt a kárpiton belül; „ott volt", Ezék 8,4; eltávozott a „ház küszöbéhez", Ezék 9,3; most „a ház küszöbére" ment, Ezék 10,4; azután az Úr háza keleti kapujának bejáratához, Ezék 10,19, végül pedig eltávozott a városból az Olajfák hegyére, Ezék 11,23.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI IDŐKBEN „az ítélet az Istennek házán" kell, hogy kezdődjék, 1Pt 4,17. Ez volt látható Korintusban, ahol sokan aludtak, mert „az Úrtól taníttatunk", 1Kor 11,30-32, miközben a korintusi hitetlen népesség tanítás nélkül maradt. A Jel 2-3-ban bizonyára a helyi gyülekezeteket vizsgálták meg az Izráelt és a nemzeteket érő, ezt követő ítéletek előtt.
EGY ÉVVEL KÉSŐBB Ezékiel szellemben átkerült Jeruzsálembe, 3. v., úgy, hogy látta az ott történő gonoszságokat, azokat a gonoszságokat, amelyek ítéletet érdemelnek. Isten trónja ott volt még, de akkor már távozni készült a dicsőség. Ez a Jel 1-3-ra emlékeztet bennünket, ahol János először a megdicsőült Urat látta az ítélkezés tekintélyével, minthogy szemei olyanok voltak, mint a tűzláng. Akkor a Jel 2-3.
ÉZSAIÁS ÚGY KÉSZÜLT fel a prófétai szolgálatra, hogy Krisztus dicsőségét látta a templomban, Ézs 6,1-4; Jn 12,41. Jeremiás úgy készült fel, hogy Isten megérintette ajkát, Jer 1,9. Dániel Isten iskolájában készült fel, Dán 1,17. Ezékiel viszont úgy készült fel prófétai szolgálatára, hogy „isteni látásokat" látott, Ez 1,1; a 2-3 fejezetben kapta a megbízatását. A szimbolikus részletek gazdagsága miatt Isten dicsőségének ez a látomása felülmúlja a Szentírásban lévő többi látomást.
EZÉKIEL PAP VOLT Jeruzsálemben, és amikor Babilonba hurcolták, Dániel már kilenc éve ott volt fogságban. Jeruzsálemben elkülönült a vallásos gonoszságtól, amely az életet uralta a városban, és a pogányok között hűséges volt a bálványimádás és elhajlás közepette. Úgy találta, hogy az Úr „Templomul" lett ott, 11,16. Minthogy közösségben volt Istennel, képes volt „isteni látásokat" látni, 1,1; Istennek engedelmeskedve képes volt csendben maradni, vagy beszélni, példázatos cselekedeteket végezni saját nemzete embereinek, akik vele együtt voltak fogságban.
A JEREMIÁS SIRALMAINAK minden fejezete egy költemény, tragikus siralom Júda szenvedései miatt. Jeremiás szelleméből olyan sok van annak nyelvezetében, hogy nehéz lenne tagadni az ő szerzőségét. Jeruzsálem lerombolását és Júdának Kr. e. 587-ben történt pusztulását igen eleven kifejezésekkel siratja meg. Bűn és lázadás volt az ok, szenvedés és száműzetés az eredmény; mindkettő szívszaggató kiáltásra ösztönzi a prófétát.
JEREMIÁS PRÓFÉCIÁJÁNAK TANULMÁNYOZÁSÁT azzal fejezzük be, hogy megfigyeljük Isten emberekkel való bánásmódjának egy nagyon fontos jellegzetességét. Az 50-51. fej. témája a Babilon elleni ítélet Isten népével szembeni kegyetlensége miatt. A kép, amely a próféta szolgálatából kibontakozik, világos. A nemzet, egy olyan nép, amely arra volt kiválasztva, hogy szent legyen az Úrnak. Mivel vétkezett és ellenállt az Ő szavának, babiloni fogságba jutott, városát és templomát elpusztították. Ez igazságos ítéletet jelent!