Ószövetség

ENGEDVE Ábrahám parancsának, szolgája elutazott Náhor városába, 1Móz 24,2-4.10. Ezt cselekedve az „úton", amelyre gazdája küldte, szüksége volt az Úr vezetésére; lásd 27. v. Vezetésért való imádkozása meglepően rövid és célirányos volt, 12-14. v. Kérésének alapja az a bizalom volt, hogy Istennek határozott akarata valósul meg ebben a dologban; „hogy azt rendelted legyen", 14. v. A menyasszony kiválasztása Izsák részére különösen fontos volt, mert ő általa folytatódik a választott leszármazási vonal.

SÁRA HITETLEN nevetése, 18,12, alkalmat ad a Szentírás egyik nagy szónoki kérdésének a feltevésére: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?", 14. v. Az, hogy az Úrnak semmi sem túl nehéz, ki van jelentve nemcsak az ÓSZ történeti részében, hanem a költői és prófétai részében is, Jób 42,2; Jer 32,27. Ugyanezt a dicsőséges igazságot állapítja meg az ÚSZ is, Mt 19,23-25; Mk 14,36; Lk 1,37. Az Úr számára csak az lehetetlen, ami ellentétben áll természetével.

ÁBRÁM LEGUTÓBBI MEGTAPASZTALÁSA megtanította őt arra, hogy nem jó „üzlet" önmagában bízni. Isten bebizonyította, hogy Ő jobban tud törődni Ábrám anyagi szükségleteivel és fizikai jólétével, mint ahogyan Ábrám valaha is. Nem sokkal ezután Ábrám éppen ebben a dologban próbáltatott meg. Az Egyiptomban szerzett vagyon hamarosan új zavarok forrása lett, 1Móz 13,6-7. Valószínűleg szokásos volt a marhapásztoroknál, hogy hadakoznak a terület szűkös volta miatt és a felszerelésekért 1Móz 26,20. De az Ábrám és Lót szolgái közti civakodás nem volt megengedhető.

HA ÁBRÁM és Szárai világi házaspár lettek volna, nem kétséges, hogy elégedettnek érezték volna magukat, amikor „feljöttek" Egyiptomból, 1Móz 13,1. Emberileg szólva, végül minden jóra fordult. Megmenekültek a kánaáni éhínség következményeitől, 1Móz 12,10, javaik lényegesen megszaporodtak, 1Móz 12,16; 13,2, mindketten ép bőrrel megúszták, szabadok voltak és újra együtt lehettek. De mit éreztek? Az volt a feladatuk, hogy Isten bizonyságtévői legyenek; bennük kell, hogy megáldassanak „a föld minden nemzetségei", 1Móz 12,3.

ISTEN KÉSŐBB FOG rámutatni Mózesnek egy Egyiptom és Kánaán közötti igen fontos különbségre, 5Móz 11,10-15. Kánaán földjének termékenysége nagymértékben függött az esőtől, amely normális esetben az évnek két időszakában hullott le. Egyiptom országában azonban nem nagyon volt szükség esőre az erősen fejlett öntözőrendszer miatt, amelyet óriási tárolók tápláltak, s ezeket a Nílus évenkénti áradásai töltötték fel; vö. Ez 29,9-10. Amikor az esők elmaradtak és éhség sújtotta Kánaánt, természetes volt, hogy Ábrám lement Egyiptomba.

ÁBRAHÁM nagy hitű ember volt, ezért nem meglepő, hogy többet olvasunk róla a Zsid 11-ben, mint bárki másról. Szellemi hőstettei három megállapításban vannak összefoglalva; „Hit által... Ábrahám... kiment", Zsid 11,8., „Hit által lakott", Zsid 11,9. „Hit által áldozta meg", Zsid 11,17. Ábrahám hitélete akkor kezdődött, amikor „a dicsőségnek Istene megjelent neki, és hívta, hogy hagyja ott bálványimádó környezetét, Csel 7,2-3; vö. Józs 24,2.

AZ 1MÓZES 11 sineárí emberekkel kezdődik, akik elhatározták, hogy építenek egy nagy várost és a végén egy olyan emberhez vezet el bennünket, aki hátat fordított egy városnak.

NÓÉ hamarosan bebizonyította, hogy az özönvíz nem változtatta, vagy javította meg az ádámi természetet. Az első dolog, ami vele kapcsolatban említésre kerül Isten kegyelmes szövetség-kötésének feljegyzése után, lerészegedésének eseménye, 1Móz 9,20-21. Szomorú bukása csak megerősítette Istennek azt a megállapítását, hogy az ember szívének gondolata természet szerint még mindig gonosz, 1Móz 8,21; vö. 1Móz 6,5.

Csak ÉNÓK ÉS NÓÉ volt az a két ember, akiről a Szentírás azt mondja, hogy „Istennel járt", 1Móz  5,22; 6,9. Énók „prófétált" arról az isteni ítéletről, amely utoléri majd az „istenteleneket" Krisztus második eljövetelekor, Júd 14. Nóé arról az isteni ítéletről „prédikált", amely az „istenteleneket „fogja sújtani a nagy özönvíz formájában, 2Pt 2,5. A vízözönnek ebben az eljövetelében, amely utolérte a mit sem sejtő embereket, találó előképet nyerünk az Emberfia eljöveteléről, Mt 24,38-39.