Ószövetség

LÁTJUK a megfelelő munkásokat. Isten ezt mondja Bésaléellel kapcsolatban: „név szerint meghívtam", 2. v. Név szerint ismer bennünket és a maga szuverenitásában ismeretessé teszi számunkra akaratát és kívánságát. Hogyan reagálunk rá? Amikor Mózeshez érkezett a hívás, ő ezt válaszolta: „Kicsoda vagyok én?", 2Móz 3,11. Számít az, hogy ki vagyok én, ha Ő hív? Isten a „senkiket" választotta ki szolgálatára, 1Kor 1,27-28, és a senkik szolgálatában dicsőül meg. „Betöltöttem őt Istennek Szellemével" - micsoda adomány! Milyen vigasztalás van ebben a szóban: „adtam", 6.

ISTEN azt szeretné, hogy népe imádja Őt. Ezt az illatáldozati oltárról történő gondoskodásban látjuk, amely a sátor szentélyében volt. Az oltár a megdicsőült Krisztusnak, mint a mi Nagy Főpapunknak személyéről és szolgálatáról beszél. Az illat az Ő személyi tökéletességéről beszél, mivel ez gyönyörködteti Istent.

MAGYARÁZATAINKAT egyetlen tételre fogjuk korlátozni mindkét fejezetből, a szentélyen belüli kárpitra, valamint a külső udvarban lévő rézoltárra. Ahogyan bent állunk a sátorban és körülnézünk, minden az Ő dicsőségéről beszél, Zsolt 29,9.

A  szent sátor ALAPVETŐ CÉLJA az volt, hogy Isten a népe között lakhasson, 8. v. Hogy a szent Isten hogyan lakhat egy szentségtelen nép között, azt a rézoltárról való gondoskodás magyarázza meg, amely az udvarban állt, valamint a kegyelem ülőszéke a szentek szentjében. Isten ezek által biztosítja az igazságot, amelyen találkozhat övéivel, miközben megőrzi saját szentségét és igazságát. Erre a célra adományokat szedtek „minden embertől, akit szíve hajt arra", 2. v.

BÁR a Tízparancsolatot egy akkor még ismeretlen néppel közölték, amely egészen addig rabszolgák nemzete volt, a Tízparancsolat, mint az erkölcsiség minden területe a héber Szentírásban - messze felette áll a többi nemzet erkölcsi előírásainak. Ha az emberek nem számolnak isteni eredetükkel, akkor hogyan tudják ezt egyáltalán megmagyarázni? Egyedül Izráelről mondta Isten: „az égből beszéltem veletek", 22. v. Isten ismét felhívja a figyelmet az Egyiptomból történő megváltásra, 2. v. A megváltás - ok az engedelmességre.

MOST egy nagyon fontos ponthoz érkeztünk Izráel történelmében (lásd az idő feljegyzését, 1. v.), ahol Isten kijelenti magát nekik, először is kegyelmében, azután pedig a törvény parancsolataiban. Mielőtt a törvény megjelent, a tökéletes kegyelem működött. Izráel zúgolódása eddig is hallható volt, de a kegyelem válaszolt rá. Most kinyilvánítják arra való hajlandóságukat és képességüket, hogy megcselekszenek mindent, amit Isten kíván tőlük, 8. v. Az 5-6.

AHOGY OLVASNI KEZDÜNK, a szavak furcsa kombinációját látjuk - „az Úr rendelkezése szerint", és „a népnek nem volt ivóvize", 1, v. A szikláról úgy esik szó, mint amely a Hóreben van, 6. v. A tábort a víz magasabb helyről lefolyva látta el, és menet közben a Sinai felé, ahol sok hónapig táboroztak, részükre ellátást biztosított.

Emlékezzünk azokra a szavakra, hogy „Kerülő úton vezette... a népet", 2Móz 13,18, és indokolt arra következtetni, hogy a felhőoszlop vezette őket ebben a pusztaságban is. Halljuk, hogy az egész népség hitetlenül zúgolódik. Hol vannak most a 15. fejezetben énekelt ének diadalmas sorai? Az élelem hiánya oda vezetett, hogy kétségbe vonták, hogy Isten képes és hajlandó gondjukat viselni. Isten meghallotta zúgolódásukat és ezt mondta: „Ímé, én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből" - nem tüzet és kénkövet, hanem kenyeret, 1Móz 19,24; 2Móz 16,4.

EZ AZ ÉNEK logikus következménye a 14. fejezet végének. „És látta Izráel... félte azért a nép az Urat és hittek az Úrnak", úgy, hogy „Akkor énekelte Mózes és Izráel fiai", 2Móz 14,31; 2Móz 15,1. Mózesnek ez az ihletett éneke felismeri Jahve kegyelmét és hatalmát, és előretekint a megváltási mű csúcspontjára, amely Egyiptomban kezdődött számukra. Izráel valóban hit által énekelt; lásd Zsolt 106,12. Az ének Istennel foglalkozik és azzal, amit Ő tett, „Téged, Te, Tied, Tiéid", és nem jut benne hely önmaguknak. A nép a „Te néped", 16. v.