Ószövetség

KÓRÉ, a nagy összeesküvés vezetője Kéhát családjából származó lévita volt, aki a sátor legszentebb dolgaiért volt felelős, 1. v.; 4Móz 4,4-15.

A HITETLEN KÉMEK beszámolóját hallva nyilvánvaló, hogy ezeket az embereket nem a hit vezette, hanem sötét és lehangoló hitetlenség. A nép hangos siránkozásban tört ki: „Vajha meghaltunk volna Egyiptom földén! vagy ebben a pusztában", 4Móz 14:2. Zúgolódtak az Úr ellen, 3. v., egymás között pedig ezt mondták: „Szerezzünk előttünk járót, és térjünk vissza Egyiptomba", 4. v. Tragikus módon először megvetették Egyiptomból történt megváltásukat, azután kinyilvánították tudatos hitetlenségüket is. Nem segített Józsué és Káleb közbeavatkozása, 4Móz 14:6-9.

PÁRÁN PUSZTÁJÁBAN TÁBOROZVA, 4Móz 12,16 (13,1); vö. 4Móz 10,12, amely viszonylag közel volt Kánaán határához, az izraeliták pusztai vándorlásuknak döntő fázisához érkeztek. Úgy tűnhet, az Úr parancsolta nekik, „hogy kémleljék meg a Kánaán földét", 4Móz 13,1-2, de ők azt mondták, hogy „Küldjünk embereket előre, hogy kémleljék meg nekünk azt a földet", 5Móz 1,22. Az Úr maga már „kinézte nekik", Ezék 20,6. Ez a kikémlelés nem Istentől, hanem az ember akaratából történt, és az emberi elhatározás katasztrófával végződik.

A NÉP ZÚGOLÓDÁSÁNAK következménye, 4Móz 11:1-9 Mózes nemtetszését váltotta ki.

Ugyanúgy, ahogyan a nép elbukott, Mózes is ingadozott. Ezt jelzik Mózesnek az Úrhoz intézett szavai: „miért... hogy ez egész népnek terhét énreám vetéd?", 4Móz 11:11. Mérhetetlen tehernek érezte kétmillió ember vezetését, Néha te is, én is érezhetjük „a napnak terhét és hevét", de a zsoltáríró ezt mondja: „Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad", Mt 20,12; Zsolt 55,23.

A TÖKÉLETESEN BÖLCS ISTEN hatotta át az első tíz fejezetet, aki népének megszervezője és gondviselője volt a pusztában, de a 11. fejezettől kezdve megjelenik az ember és nyomorúságos útjai. Ez a fejezet a nép négy zúgolódása közül az elsővel kezdődik, amelyek a Sínaitól Moábig tartó úton estek meg.

A LÉVITÁK egészen a 4Móz 10,10-ig előtérben állnak, kiábrázolva az Úr szolgáit a munkában. A 10,11-től a 36,13-ig a téma Izráel, menetközben, amely a hívők járásának a kiábrázolása.

„Felszállt a felhő a bizonyság hajlékáról", 4Móz 10,11. Ez volt a jelzés a papoknak, hogy fújjanak „riadót" a két ezüst trombitával. Ezután a táborhely mind a négy táborának el kellett indulnia, 4Móz 10,2.6.

MIUTÁN a törzsi fejedelmek odavitték áldozataikat tizenkét egymást követő napon a felállított sátorhoz és Áron meggyújtotta a gyertyatartót, 4Móz 7:1-8:8, a lévitákat külön választották és felszentelték a szentély szolgálatára. A szertartás három részből állt.

Tisztulásuk, 5-7. v. Az isteni parancs a következő volt ezzel kapcsolatban: „Hintsd reájuk a tisztulás vizét", 7. v.; vö. 2Móz 30,19-20, amely jelképszerűen „az újjászületésnek fürdője", Tit 3,5.

A LÉVITÁK kizárólag a sátorral foglalkoztak, mind a táborban, mind az utazás alatt. Mai olvasmányunkban a munkájuk utóbbi részére való felkészülést ismerhetjük meg. Ez Istentől adott megbízatás volt, és minden tennivaló isteni pontossággal lett meghatározva számukra úgy, hogy minden ember ismerte a maga munkáját és azt tette. Ugyanez az elv alkalmazható ránk is.

A LÉVITÁK, akiket Isten magának igényelt, 4Móz 3,12, nem a tizenkét törzzsel együtt táboroztak, hanem elkülönülten a sátor körül, 4Móz 3,23.29.35. v. Ebből isteni tanítást kaphatunk.

A léviták természetesen „Lévi" leszármazottai voltak, akinek a neve azt jelenti, hogy „egyesült". Az első követelmény számunkra, hogy olyanok legyünk, mit aki „az Úrral egyesül", 1Kor 6,17, a Szent Szellem megújító munkáján keresztül. Lévi három fiának, valamint az ő fiaiknak nevei ugyancsak jelentőséggel bírnak.