megaláztatás

Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak. A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben kell Isten dicsőségére élnünk. Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt bizonyul hitünk valódinak. Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi magaslaton járunk - szívünk természetes önzése miatt van ez.

Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenő! Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörűség, azoknak azonban, akik nem szeretik Őt, jó sokba kerül. Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: "Ezt nevezed keresztyénségnek?" Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát. Emberi büszkeségünk tiltakozik ez ellen.