Akit elfelejtett Isten
Ki az álmoktól is félsz - hiszen megtanultad rég:
Minden hazugság, s a végén - jön a fázós ébredés.
Akár éhség ébreszt fel - akár a gond - hogy meddig még,
Aki elveszített mindent, ahhoz hűtlen lett az ég.
Hol az ablak tört szemén fagyos könnyet sír a fény,
Hol az omló fal tövén a sok fekhely összeér;
Kit a bánat ébreszt fel - kit a fájó üresség,
Aki elveszített mindent, ahhoz hűtlen lett az ég.
Hogy is álmodhat reményt, akit elfelejtett Isten?
Nem vár rá a Mennyország.
Hol is lelné békéjét, akit elfelejtett Isten?
Hol vár rá a Boldogság?
Hol a Hold is lopni jár - sötét kút az éji táj,
Hol a szétdúlt lelkek útján - veszélyt rejt a vak homály.
Ma az éhség ébreszt bűnt - holnap részeg gyűlölség,
Aki elveszített mindent, ahhoz hűtlen lett az ég.
Hogy is álmodhat reményt, akit elfelejtett Isten?
Nem vár rá a Mennyország.
Hol is lelné békéjét, akit elfelejtett Isten?
Hol vár rá a Boldogság?
Téged téphet, űzhet a szél,
Hisz a fény kapujában
Csak egy tétova árny vagy - míg élsz!
Hogy is álmodhat reményt, akit elfelejtett Isten?
Nem vár rá a Mennyország.
Hol is lelné békéjét, akit elfelejtett Isten?
Hol vár rá a Boldogság?