„Dávid, miután a maga idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és az ő atyáihoz helyeztetett" (Csel 13,36).
Dávid a maga idejében, azaz egy nemzedéken át szolgált Istennek. Manapság nagyon gyakran arra törekszünk, hogy állandósítsuk munkánkat egy szervezet, társaság vagy rendszer felállításával. Az ószövetségi szentek ezzel szemben a saját napjaikban szolgáltak, aztán meghaltak. Ez fontos elve az életnek. A búzát elvetik, felnövekszik, kalászt hoz, megérik, majd az egész növényt gyökerestől kiszántják. Isten munkája még a tekintetben is szellemi, hogy nincsenek földi gyökerei, sem földszaga. Az emberek elmennek, de az Úr marad. Mindennek, ami a gyülekezetben végbemegy, korszerűnek és elevennek, a jelen szükségleteit kielégítőnek kell lennie - szinte azt is mondhatnánk, hogy a jelen szükségleteihez kell igazodnia. Nem lehet mozdulatlan, földhöz kötött. Isten elszólítja munkásait, de ad helyettük másokat. A mi munkánk kárt szenvedhet, de az Övé soha. Hozzá nem ér fel semmi. Most és mindörökké Ő az Isten.