„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek rendkívüli nagysága Istené legyen, és ne magunktól való" (2Kor 4,7).
Itt olvashatjuk a gyakorlati keresztyénség természetének legtisztább meghatározását. A keresztyénség nem cserépedény, nem is csupán a kincs, hanem a kincs a cserépedényben. Mindig töltsön el nagy hála Isten iránt azért, hogy az emberi gyarlóság nem tudja korlátozni az isteni erőt.
Nagyon is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az az erő, ha megszabadulunk a cserépedénytől. Mégis, a mi áldott Urunk „megfeszíttetett gyengeségben" - értünk. Nem szégyen az, ha gyengének érezzük önmagunkat. Senki nem kívánja tőlünk, hogy minden emberi érzelmet elnyomjunk, míg egészen jéghidegek nem leszünk. Akik mégis ilyen állapotba kerülnek, folyamatosan megterhelik környezetüket, hiszen azoknak kell a természetes vonzalom hiányát pótolniuk. Másképpen az egymás közötti kapcsolat elviselhetetlenné válna. Elnyomás helyett inkább adjuk át használatra érzelmeinket Isten Szent Szellemének. Övé az uralom a bensőnk felett is. Természetesen bírnunk kell az isteni kincset - de nem fagyasztott állapotban