„És azt mondta neki: E beszédért menj el; az ördög kiment a te lányodból" (Mk 7,29).
Időnként felmerülhet bennünk a kérdés: Imaszolgálatainknak, melyek oly életbevágóan fontosak nekünk hívő keresztyéneknek, a gyakorlatban okvetlenül szavakban kell kifejezést nyerniük, vagy elég, ha csendben hordozzuk terhünket Isten előtt? Szerintem, ha Isten a szívünkre helyez egy imádságot, akkor kívánja, hogy azt kimondjuk, azaz akkor is hallható kifejezést adjunk kérésünknek, ha csupán néhány összefüggéstelen szó telik tőlünk. Ha nem fejezzük ki, nem szabadulunk meg a tehertől. Maga az Úr is ekképpen imádkozott a Gecsemáné kertjében: sírva könyörgött és gyötrődött. Úgy látszik, hogy a szellemi dolgokban meglepő kapcsolat van a hit és annak kifejezése között. Isten azt is számításba veszi - hitünk mellett -, amit mondunk. A szíro-föníciai asszonynak csupán egyetlen mondata volt, de ennek eredményeképpen mire hazaérkezett, lánya már megszabadult, kiment belőle az ördög.
Mk 7.26-28 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és arra kérte, hogy űzze ki leányából az ördögöt. Jézus azonban azt mondta neki: Hadd lakjanak jól először a fiak, mert nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni. Ám az így válaszolt: Úgy van, Uram, de azért az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.