„Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libanoné" (Hós 14,7).
Hóseás bizonyára ismerte a tűlevelű fák illatát. Libanonnal szemlélteti, milyen hatást gyakorolhatna keresztyén életünk másokra. Úgy kellene továbbadnunk Krisztust, mint ahogy a fenyőillat száll. Az ember érzékei közül szaglóérzéke a legkifinomultabb. Általa szerzünk benyomásokat tapintásunk vagy akár látásunk határain túli dolgokról. Sokszor fölösleges a szó, mert az illat mindent betölt. Elrejteni nem lehet. Így tehát, ha valaki Krisztusban gyökerezik, a cédrushoz hasonlóan kedves illatot áraszt, annak illatát, aki életének láthatatlan forrása. Magunkban hordozzuk a Szent Szellem igénytelen szépségét - ezt ábrázolja az olajfa -, és hatására az emberek észreveszik Krisztus elrejthetetlen illatát.
