„Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához" (Zsolt 118,27).
Vajon miért helyezték az égőáldozatokat az oltárra? Azért, hogy azokat maradéktalanul elégessék az Ő számára. Akár tulok, akár juh, akár galamb volt a felajánlott áldozat az áldozó anyagi helyzetéhez mérten, egységes követelményként egészen égő áldozatnak kellett lennie. Mert Isten nem fogad el kevesebbet, mint a teljes odaszentelést. Ma az oltár nem azt akarja jelképezni, hogy valamit 'tegyünk' Istenért, hanem hogy 'Érette' legyünk. Ő nem a munkánkat igényli, hanem minket, magunkat. Az ószövetségi áldozatoktól eltérően - ahol az áldozatot egyetlen, végleges cselekménnyel mutatták be -, az újszövetségi áldozat „élő áldozat" (Róm 12,1). Az oltár értelme életünk odaszánása Istennek, mely így megsemmisül, noha örökké élünk, illetve örökké élünk, miközben szüntelenül megsemmisülünk.