„Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magadat, pedig egy a szükséges" (Lk 10,41).
Legyünk őszinték, megvan a vonzereje az Úrért való munkálkodásnak. Felvillanyoz titeket, amikor tömegek gyűlnek egybe bizonyságtételeteket meghallgatni. Ha e helyett kénytelenek vagytok otthon maradni és világi dolgokkal foglalatoskodni, hamarosan efféle gondolataitok támadnak: „Milyen értelmetlen az élet! Milyen nagyszerű dolog elmenni és az Urat szolgálni! Bárcsak szabad lennék, hogy szertejárhassak és szólhassam az Igét!"
De nem ez az igazi szellemi élet. Ez nem más, mint természetes hajlamodnak való engedés. Nem lehetetlen, hogy úgynevezett „Istennek való szolgálatunk" nagy része csupán saját hajlandóságunk követése? Olyan izgágák vagyunk, hogy nem bírunk otthon maradni, hanem ide-oda szaladgálunk, és Isten munkáját végezzük - saját megnyugtatásunkra. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt testvéreink szolgálatában, és törhetjük magunkat bűnösök megmentésében, ám mégis csak egy a szükséges dolog. Vajon mindenek előtt Őneki szolgálunk-e?
