„Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze." Példabeszédek 26,17
Az Igéből világos, hogy a szóban forgó kutya nem valamilyen barátságos háziállat, amely talán még szívesen is veszi, ha a füle tövét megvakarjuk. Itt az elvadult, morgó kóbor kutyáról van szó, amely gyanakvóan vicsorít mindenkire. Már az is valószínűtlen, hogy annyira meg tudjuk közelíteni, hogy a fülénél megragadjuk. De ha mégis meg tudnánk ezt tenni, akkor kerülnénk csak kétségbeejtő helyzetbe: sem fülénél fogva tartani, sem elengedni nem mernénk.
Találó kép ez arról az emberről, aki olyan viszályba keveredik, amihez semmi köze. Mert hamarosan magára vonja mindkét veszekedő fél haragját.
Úgy érzik, hogy a közbelépő harmadik akar győztes lenni, ezért azután elfeledkeznek saját véleménykülönbségükről, és összefognak a harmadik ellen.
Nevetünk azon az ír emberen, aki odamegy két verekedőhöz, és megkérdezi tőlük: „Ez privát küzdelem, vagy beszállhat mindenki?" - És mégis mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy közvetítők legyünk. Fennáll a kísértés, hogy olyan viszályokba avatkozzunk, amelyekhez voltaképpen semmi közünk.
A rendőröknek rendkívül elővigyázatosaknak kell lenniük, amikor férj-feleség közti viszálykodáshoz hívják ki őket. S ha ez így van, mennyivel elővigyázatosabbnak kell lennie az átlagpolgárnak, mielőtt a szomszéd családi civakodásába beleavatkozik!
Mai Igénkre talán a legjobb példákat azok a botránkoztató esetek szolgáltatják, amelyek egy gyülekezetben fordulhatnak elő. Ezek többnyire két személy között kezdődnek. Azután egyiknek is, másiknak is pártfogói akadnak. Ami egyetlen szikrával indult, abból hamarosan tűzvész lesz. Olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a tulajdonképpeni probléma, mégis ki akarják nyilvánítani saját bölcsességüket. Megszakadt barátságok és megtört szívek jelzik az eredményt. S miközben a küzdelem egyre hevesebbé válik, a gyülekezet megrendülve értesül szívinfarktusokról, agyvérzésekről, gyomorfekélyekről és más testi bajokról, ami a keserűség gyökereként kezdődött, felnövekedett és sokaknak kárt okozott.
A figyelmeztetés, hogy ne avatkozzunk bele olyan viszálykodásba, amely csak másokra tartozik, ellentmondani látszik a Megváltó szavainak: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek" (Mt 5,9). Pedig itt nincs ellentét. Igenis van szolgálata a béketeremtőnek, de csak akkor, ha mindkét viszálykodó fél azt akarja, hogy a nézeteltérésüket egy harmadik, semleges fél döntse el. Egyéb esetekben azonban a közvetíteni szándékozó csak azt éri el, hogy ő maga is olyan helyzetbe kerül, amelyből csak nehezen, fájdalmak árán tud szabadulni.