„Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak," 3János 1,4
János apostol nyilván ismerte azt az örömöt, amit akkor érzünk, ha személyesen megnyertünk valakit Isten számára. Végtelen boldogságot jelent, ha valakit az Úr Jézushoz vezethetünk. János számára azonban még ennél is nagyobb öröm volt az, amikor látta, hogy hitben gyermekei növekedtek, és állhatatosan megmaradtak az Úr mellett.
Dr. M. R. DeHaan írta: „Szolgálatomban volt egy olyan időszak, amikor gyakran mondogattam: »A keresztyén ember legnagyobb öröme, ha valakit Jézus Krisztushoz vezethet.« Az évek során azonban megváltozott ezzel kapcsolatos véleményem... Hiszen oly sokan voltak, akik fölött először örültünk, amikor bizonyságot tettek, akik azonban hamarosan elbuktak, és fekve maradtak az útszélen. Akkor örömünket mély szomorúság és gond váltotta fel. De ha évekkel később visszatérek valamelyik helyre, és látom, hogy az egykor megtértek hogyan növekedtek a kegyelemben és jutottak előbbre az igazságban - nos, ez a legnagyobb öröm."
Mikor LeRoy Eimset megkérdezték, mi okozza az életben a legnagyobb örömöt, azt felelte: „Az, ha az az ember, akit Jézus Krisztushoz vezettünk, belsőleg növekszik, és az Úrnak odaadó, gyümölcstermő, érett tanítványává fejlődik, aki másokat is Krisztushoz vezet, és segíti is őket a hitélet útján."
Nincsen abban semmi csodálatos, hogy ez adja a legnagyobb örömöt. Mert a szelleminek éppenséggel megvannak a párhuzamai a természetes életben. Nagy öröm, ha gyermek születik, de belsőleg nyugtalanít a kérdés: „Mi lesz ebből a gyermekből?" Milyen boldogok azután a szülők, ha gyermekük felnövekszik és kiváló jellemű, rendkívül tehetséges felnőtté lesz. Ezt olvassuk már a Példabeszédek 23,15-16-ban is: „Fiam, ha bölcs a szíved, örül az én szívem is. Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól."
Mindebből azt a gyakorlati tanítást vonhatjuk le, hogy sohase érjük be a felszínes szolgálattal. Ha olyan hitbeli gyermekeket szeretnénk, akik az igazságban élnek, akkor nekünk is készségesen oda kell áldoznunk értük életünk egy részét, és ez megkívánja tőlünk, hogy imádkozzunk értük, tanítsuk, bátorítsuk, tanácsoljuk és intsük őket.