"Nem a férfi izmaiban gyönyörködik." Zsoltár 147,10
Az emberi értékek a Mindenható előtt nem sokat jelentenek!
Gondolhatunk a sportvilágra. A karcsú és gyors versenyfutóra, aki átszakítja a célszalagot, s diadalittasan emeli karját a magasba. A kosárlabda-játékosra, aki ügyesen mozog az ellenfél térfelén, és a kosárba dobja a döntő pontokat hozó labdát. A labdarúgóhősre, aki kijátssza a védőket, és védhetetlenül belövi a győztes gólt.
A közönség tombol. Ugrálnak, ujjonganak, fütyülnek. Fanatikusak, akik minden idegszálukkal részt vesznek a mérkőzésben. Azt mondhatjuk róluk, hogy gyönyörködnek a férfi izmaiban - vagy játéktudásában.
Igeversünknek nem az a szándéka, hogy elítélje a sport iránti egészséges érdeklődést. A Biblia is beszél - máshol - a testgyakorlás értékéről. De azzal, hogy Isten nem gyönyörködik a férfi izmaiban, arra figyelmeztet bennünket, hogy mit kell elsőrendű fontosságúnak tartanunk.
A fiatal hívő könnyen elmerülhet valamely sport űzésében úgy, hogy az életének nagy szenvedélye lesz. Minden erőfeszítése arra irányul, hogy a sportban feljusson a csúcsra. Pontosan beosztja idejét, étkezését, alvását. Szüntelenül gyakorol, hogy teljesítménye egyre tökéletesebb legyen. Szigorúan tartja magát az edzésprogramhoz, hogy fizikailag csúcsformában maradjon. Úgy gondolkozik, és úgy beszél a sportjáról, mintha az lenne az élete. És lehet, hogy így is van.
De olyankor az ilyen ifjú keresztyén megdöbben, amikor hirtelen világosan meglátja: Isten nem gyönyörködik „a férfi izmaiban". S ha Istennel közösségben akar élni, akkor Isten látásmódját kell követnie.
Miben gyönyörködik hát az Isten? A 147. zsoltár 11. verse megmondja nekünk: „Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az Ő szeretetében bíznak." Más szavakkal: Istent jobban érdekli a szellemünk, mint a testünk. Pál apostol ugyanezt az értékrendszert tükrözi vissza, amikor ezt mondja: „A test sanyargatásának kevés a haszna" (1Tim 4,8).
Amikor a tetszésnyilvánítás rég elhalt, a stadion üresen áll, és az eredmények feledésbe merültek, akkor csak az az egy számít, hogy valaki „először Isten országát és az Ő igazságát" kereste-e.