„... Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad". 1Királyok 8,18
Dávid szívének leghőbb vágya az volt, hogy az Úrnak Jeruzsálemben templomot építsen. Az Úr megüzente neki, hogy ő maga nem építhet templomot, mert hadakozó ember, de hozzátette ezeket a szavakat: „... Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad". Ebből világosan kitűnik, hogy Isten a kívánságot egyenlőnek tartotta a cselekedettel, és így van ez velünk is, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végrehajtsuk Őérte való terveinket.
Ez természetesen nem érvényes akkor, ha tehetetlenségünket saját mulasztásunkra és restségünkre kell visszavezetnünk. Ebben az esetben a puszta kívánság nem elegendő. Gyakran halljuk, hogy „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve".
Sok azonban az olyan eset keresztyén életünkben, amikor szeretnénk valamit tenni az Úrért, de olyan körülmények akadályoznak meg, amelyekre nincs befolyásunk. Egy hívő fiatal pl. szeretne bemerítkezni, de hitetlen szülei megtiltják neki. Az ilyen esetben Isten úgy tekinti, mintha bemerítkezett volna, mindaddig, amíg el nem hagyja a szülői házat, és engedelmeskedhet az Úrnak anélkül, hogy szüleivel szemben engedetlen volna.
Egy hívő asszony pl. szeretne a helyi gyülekezet minden egyes összejövetelén részt venni, de részeg férje ragaszkodik hozzá, hogy otthon maradjon. Az Úr megjutalmazza férje iránti engedelmességét, és azt a vágyát is, hogy másokkal összejöjjön az Úr Jézus nevében.
Egy idős nőtestvér sírva nézte, ahogy a többiek egy bibliai konferencián osztották az ebédet. Ezt a szolgálatot sok éven át ő végezte nagy örömmel, de testi állapota miatt most már nem volt képes rá. Isten ennek az asszonynak a könnyeit éppoly gazdagon megjutalmazza, mint a többiek szorgos munkáját.
És ki tudná, hányan vannak olyanok, akik magukat szívesen feláldoznánk a misszió szolgálatában, de sohasem voltak abban a helyzetben, hogy akárcsak a városuk határán is túljussanak. Isten ismeri őket - és valamennyi szent vágyuk elnyeri jutalmát Krisztus ítélőszéke előtt.
Ez érvényes az adakozásra is. Azokra, akik már idáig is bőven adakoztak - nagy személyes áldozatok árán - az Úr ügyéért, de vágynak arra, hogy bárcsak még többet adhatnának. Isten úgy tekinti őket, hogy valóban többet adtak.
A betegek, fogyatékosok, ágyhoz kötöttek, hajlott korúak nincsenek eleve kizárva a legmagasabb értékelésből, mert „Isten a maga irgalmában nem sikereink, hanem szándékaink szerint ítél meg minket".