„Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." Máté 25,40
Itt nagyszerű biztatást, ugyanakkor azonban komoly figyelmeztetést is olvasunk, amelynek fel kellene ébresztenie bennünket. Amit a Krisztusban testvérünkkel cselekszünk, azt az Úr Jézus úgy tekinti, mintha vele tettük volna.
Naponta lehetünk kedvesek Krisztushoz, amikor kedvesek vagyunk egy hívő testvérünkhöz. Ha vendégül látjuk Isten gyermekeit, az olyan, mintha Őt magát láttuk volna vendégül otthonunkban. Ha átadjuk neki legjobb szobánkat, olyan, mintha neki adtuk volna át.
Mindenki buzgólkodna, hogy a tőle telhetőt megtegye, ha Ő, mint a Királyok Királya, az Uraknak Ura jönne el hozzánk. Általában azonban igen szerény külsővel jelenik meg ajtónk előtt, éppen azért, hogy próbára tegyen bennünket. Mert ahogyan az Ő legkisebb testvérével cselekszünk, úgy cselekszünk Ővele.
Egy istenfélő öreg prédikátor meglátogatott egy gyülekezetet abban a reményben, hogy az ottani szentekkel közölhet valamit Isten Igéjéből. Nem volt semmiféle különleges kisugárzása a személyiségének, és talán a prédikáció stílusa sem volt dinamikus. De Isten szolgája volt, és volt üzenete az Úrtól. A gyülekezet vénei azt mondták: nem tudják rendelkezésére bocsátani a gyülekezeti termet, hogy ott előadásokat tartson, és azt javasolták neki, hogy prédikáljon a négernegyedben. Az idős prédikátor ezt is tette, és ott a lehető legmelegebben fogadták. Igehirdetés-sorozata közben szívrohamot kapott, és meghalt. Mintha az Úr azt mondta volna az igényes gyülekezeti testvéreknek: „Ti talán nem akartátok őt, de én akartam őt. Amikor elutasítottátok, engem utasítottatok el."
Edwin Markham „Hogyan jött a nagy vendég" című versében beszél egy szegény cipészről, akinek az Úr álmában megjelentette, hogy meg fogja látogatni, és aki gondosan készült a találkozásra. Az Úr azonban nem jött. De jött egy koldus, akit a suszter megajándékozott egy pár cipővel. Aztán jött egy idős asszony, akinek enni adott, és segített a csomagját vinni. Egy másik alkalommal jött egy eltévedt gyermek, akit visszakísért anyjához.
És akkor a csöndben halk hangot hallott:
Szíveddel láthattad: szavam megtartottam, meglátogattalak: a vendéged voltam! ...mint öreg koldusnak, sebes volt a lábam, és te cipőt adtál, igen, ott van nálam! Az öregasszony és az eltévedt gyermek árnyékaim voltak: küszöbödre estek!