„Vesd a te kenyeredet a víz felszínére, mert sok nap múlva megtalálod azt." (Károli ford.) Prédikátor 11,1
A „kenyér" szó itt valószínűleg a gabonát jelképezi, amelyből készítik. Egyiptomban a gabonát az elárasztott földekre vetették. Mikor azután a víz fokozatosan visszahúzódott, akkor megjelent a termés. De nem azonnal, hanem „sok nap múlva".
Ma „instant" (azonnal)-társadalomban élünk, és „instant"-eredményeket akarunk, amelyek azonnal láthatók. Van azonnal elkészülő burgonyapürénk, azonnal oldódó kávénk, teánk, kakaónk és levesporunk. A bankban van azonnali hitel.
A keresztyén életben és szolgálatban azonban nem ez a helyzet. Kedvességünk és jóságunk nem talál azonnal viszonzásra. Imádságaink nem mindig hallgattatnak meg azonnal. És szolgálatunk általában nem jár azonnal eredménnyel.
A Biblia ismételten a földművelés éves körforgásához hasonlítja a szellemi-lelki munkát: „Íme, kiment a magvető vetni..." (Mt 13,3). „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta..." (1Kor 3,6), „először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban..." (Mk 4,28). Lassú, hosszú időt igénylő folyamat ez. A tök gyorsabban nő, mint a tölgy, de azért neki is időre van szüksége a növekedéshez.
Ezért reális hatásaiban ki nem számítható jó cselekedeteink nyomán azonnali eredményeket ne várjunk! Azonnali imameghallgatást várni éretlen dolog. Ugyanígy nem bölcs dolog az Úr Jézus mellett való döntésre felszólítani azt, aki életében először hallja az evangéliumot. Az általános tapasztalat az, hogy hosszú időn át adni, imádkozni és fáradhatatlanul szolgálni kell. Ezt azzal a bizalommal tesszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban. Egy idő után látunk majd (talán) eredményeket. Nem annyit, hogy felfuvalkodjunk, ám ahhoz mégis eleget, hogy bátorságot öntsön belénk a munka folytatására. A teljes eredményről csak akkor értesülünk majd, hogyha a mennybe érkezünk - amely végső soron a legjobb és legbiztosabb hely, hogy munkánk gyümölcsét megtapasztaljuk.