EZEK a hamis tanítók olyan dolgokba fogtak, amiktől még az angyalok is féltek, semmibe vették e hatalmas teremtmények példáját, és eközben félállativá váltak, az állatokhoz hasonlóan viselkedve, amelyeknek teljes élete így foglalható össze: megszületett... megfogták és elpusztították (12. v ). Úgy viselkednek, mint az értelem nélküli teremtmények, káromolva olyan dolgokat amelyeket nem ismernek, vagy nem értenek (vö.: 1Pt 2,15) Noha ők vannak azon, hogy Isten dolgait tönkretegyék, Isten fogja elpusztítani őket; gonosz cselekedeteikért a bér nem a népszerűség és anyagi nyereség lesz, amit vártak, hanem maguk is elpusztulnak.
Amíg a hívő ember számára a jelen istenfélő tevékenységre szolgáló idő, ezeknek az embereknek csupán a gyönyör hajszolására való. Miközben együtt lakmároznak a szentekkel, nem szűnnek meg a bűntől (vö.: 1Pt 4,1) Ezek az emberek nemcsak önmagukra voltak veszélyesek, hanem csábítást jelentettek az instabil (ingadozó) lelkeknek. A „minden kegyelem Istenének” munkája az, hogy bennünket szellemileg stabillá tegyen (1Pt 5,10); ez a stabilitás (megalapozottság) az igazság segítségével valósult meg (2Pt 1,12). Stabilitásunk forrása a Szentírás világos igazsága, a szellemileg instabil emberek csak elcsűri-csavarni tudják a nehezen érthető igehelyeket (3,16), de mindig érvényes a figyelmeztetés, hogy a szeretettek is elveszíthetik stabilitásukat (de nem az üdvösségüket), ha elragadja őket az istentelenek tévelygése (3,17)
A hamis tanítók indítékai hamar világossá váltak: szerették a jutalmat. Egy ideig megkapták jutalmukat (vö.: Mt 6.2); némelyek sikerben reménykedtek, de „ezek” víztelen kútfők voltak. Csábító erejük nagy, dagályos szavakban van, nagy szabadság reményével kecsegtetve, hogy úgy élhetsz, ahogy neked tetszik, speciális célpontjaik az éppen most megtért emberek voltak, akik csak most jutottak odáig, hogy az igazságot helyesen megismerték. Ne feledjük az Úr Jézusnak Péterhez intézett szavait: „Legeltesd az én bárányaimat” (Jn 21,15).
A hamis tanítók ismerték a helyes utat, de ténylegesen elhagyták azt (15. v.); kezdeti kapcsolatuk a szentekkel előidézett valamilyen változást az életükben, azért hasonulva hozzájuk átmenetileg, hogy elfogadják őket, de most már teljesen elutasították a szentek jó befolyását, és rosszabb állapotba jutottak, mint valaha voltak. A nekik adott szent parancsolattól elpártoltak (21. v .).