AZ ÜDVÖZLÉSEKET követően (1,1) Pál továbbmegy, hogy dicsérje a tesszalonikaiakat, és hálát adjon Istennek három szellemi jellemvonásért, amely bennük mutatkozott.
Az első jellegzetesség, amelyet az apostol megdicsér, „hitük munkája" (1,3), és ez szorosan kapcsolódik ahhoz az időhöz, amit az apostol közöttük töltött, amikor „a bálványoktól Istenhez" fordultak (1,9). Folytatja, és megmondja, miért bizonyos a Krisztusba vetett hitük felől. Emlékezteti őket, hogyan érkezett hozzájuk az evangélium: „nem... csak szóban (vagyis nem egyszerűen emberi ékesszólásban, mert annak nem lenne ereje), hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben is" (1,5). Mindig a Szent Szellem gyakorolja a hirdetett Igén keresztül a hatalmat, amely meggyőzést és megtérést hoz létre. Azt is mondja Pál, hogy az evangélium „sok bizodalomban" jött el (1,5). Mind az apostolok, mind a megtért emberek mélyen meg voltak győződve a Szent Szellem közreműködése folytán, hogy a hit munkája valódi volt.
A második jellegzetesség, amiért az apostol hálát ad, „a szeretet munkája" (1,3). Nagy változás ment végbe ezekben az emberekben, miután keresztyének lettek. Már nem a bálványoknak szolgáltak, hanem most már „az élő és igaz Istennek" (1,9). A munka kerül valamibe, és a „szolgálni" szó (1,9) a rabszolga szolgálatára utal. Ez a munka abszolút odaadást kíván meg Isten iránt, amely nem gondol a személyes megjutalmazására. Ilyen volt a szeretet munkája a tesszalonikaiak között, amikor az evangéliumot hirdették a körülöttük lévő területeken (1,8).
A harmadik jellegzetesség, amelyet megdicsért, „reménységük állhatatossága" (1,3). Ez nem valamilyen szomorú rezignáltság azzal kapcsolatban, ami a jövőben történhet, hanem ragyogó, buzgó és optimista várakozás az Úrra, Aki vissza fog majd térni népéért. Ez a reménység valódi örömöt jelentett a tesszalonikaiaknak a megpróbáltatás és üldöztetés közepette (1,6).
Reménységük az Úr Jézusra összpontosult, Akit Isten feltámasztott a halálból (1,10). A fejezet utolsó versében három kedves pillantást vethetünk Üdvözítőnk személyére. Először is várjuk azt, Aki lényegét tekintve isteni, „az Ő Fiát az égből". Másodszor azonban Ő Jézus, az Ember, és harmadszor Ő az, Aki megszabadít az eljövendő haragtól a Golgota keresztjén elvégzett munkája által.