JÉZUS KRISZTUS evangéliuma tud-e foglalkozni olyan hatalommal és hatásosan az intelligens emberekkel, ahogyan már mások esetében láttuk? Pál bebizonyítja, hogy tud. Átutazva Tesszalonikán (1-9. v.) és Béreán (10-15. v.), megérkezik az ókori kultúra és tudomány központjába, Athénba (16-34. v.). Ott bemutatja, hogy noha az üzenetet tekintve nem lehet megalkudni, annak előadása változhat, hogy megfeleljen valamilyen különleges hallgatóságnak. Így miközben a feltámadt Úr Jézust hirdeti mind a zsinagógában (2-3. v.), mind az Areopáguson (18.31. v.), különböző módon közelíti meg ezt a nagy igazságot.
Mindegyik esetben Pál onnan indul ki, ahol hallgatói vannak. A zsidók elfogadják az Ószövetség tekintélyét; nekik tehát a Szentírásból vett részletekkel érvel (2-3.11. v.), bebizonyítva, hogy az az ember, akit nemrégen keresztre feszítettek és feltámadt, beteljesíti Isten minden ígéretét a Messiásra vonatkozóan. Minden olyan tanítást, amely azt állítja, hogy Isten Igéjén alapszik, gondosan meg kell vizsgálni, és a béreaiak jó példát mutatnak arra, hogyan kell ezt csinálni (11,1. v.; 1Tesz 5,20-21). Utasítsuk el a tévelygést, és fogadjuk be az igazságot ugyanolyan teljes szívvel.
A görögök azonban közömbösek voltak a zsidó írásokkal és a messiási elgondolással szemben. Listrába visszatérve Pál és Barnabás bálványimádó pogányokkal került szembe az élő Isten három nagy igazságával kapcsolatban: nagyságát, kegyelmét és jóságát illetően (14,15-17). A művelt athéniaknál vallási hajlamosságukból indult ki (22-23. v.), és innen halad előre annak őszinte hirdetéséhez, hogy kicsoda Isten (24-29. v.). A mi társadalmunkban, amelyet annyira befolyásol az evolúciós humanizmus, amely elutasítja Istent és felmagasztalja az embert, újra szükség van rá, hogy meghallják azt a létfontosságú igazságot, hogy Isten a Teremtő (24. v.), a Megtartó (25-26) és a Bíró (31. v.). Ezután jön a fenséges következtetés, amely három szóban foglalható össze: igazságosság (az Isten jelleme), feltámadás (a jövőbeli ítélet garanciája) és bűnbánat (megtérés) (Isten igénye az ember felé) (30-31. v.). Itt nincsen érzelmes kérés, hanem világos parancs a mindenség szuverén Urától.
Dicső módon üdvözöltek egyesek (32-34. v.). Örvendezzünk, hogy az evangéliumot nem korlátozzák a kultúra és a tanultság határai; az mindenkié, aki hisz a Golgota győzelmes Urában.