A felső teremben végzett szolgálat áttekintése
AZ ÚR szeretetére történő utalás (13,1) vezeti be nemcsak a közvetlenül következő lábmosást, hanem az egész szakaszt, magában foglalva a beszédeket (13,31-16,33), valamint a közbenjáró imát (17,1-26) is. Krisztus szerető gondoskodása, melyet a szolgálat külsődleges cselekményével fejezett ki, nem kevésbé nyilvánvaló a következő beszédekben. Látjuk, hogy törődik a tanítványok jólétével eltávozásának láttán; gyengéden előkészíti őket az elkövetkező keserű csapásokra; elrejtve előlük távozásának legfájdalmasabb tényeit; biztatva őket a dicsőség gondolatával és az Atya házában rájuk váró lakóhellyel, hogy támogassa őket abban a válságban, amellyel hamarosan szembe kell nézniük. Mindezek és még sok egyéb dolog működik együtt, hogy éles megvilágításba helyezze az Úr övéi iránti szeretetét.
Az, hogy „mindvégig szerette őket" (13,1), többet jelent annál, minthogy egészen távozásáig szereti őket. Tovább szereti őket az Atya jobbján. Szeretete változatlan és örök. A megállapítás inkább a szeretet jellegére, mintsem az időtényezőre összpontosít. Az elképzelés az, hogy szerette őket „a legvégsőkig". Isteni szeretet volt az övé, amely nem ismert korlátok közé szorítást, akár a tanítványok lábának megmosásáig. Néhány óra múlva még mélyebbre kell hajolnia, a keresztre feszítés szégyenteljes haláláig.
Ha azok a szavak, hogy „keljetek fel, menjünk el innen" (14,31), azt jelentik, hogy Jézus és tanítványai ezután rögtön elhagyták a felső termet, ebből az következik, hogy a későbbi beszédek és az ima a Gecsemánéba tartó úton hangzottak el, ahova akkor léptek be, amikor átmentek a Kedron-patakján (18,1). Bizonnyal változás van a téma lényegét tekintve a 14. fejezet után. Ezután az uralkodó téma a világ, annak gonoszsága és gyűlölete, valamint a Szellem és az apostolok bizonyságtétele abban. Ami az Urat illeti, a szavak (14,31) természetesen arra való készségét jelezték, hogy haladjon tovább, találkozzon az ellenséggel, és végrehajtsa Atyjának akaratát, Akit szeretett.
Ezek a fejezetek, amelyek a megtisztítás szolgálatával kezdődnek és a közbenjárói imával fejeződnek be, azokkal a dolgokkal együtt, amelyek közben hangzottak el, értékes fényt vetnek nagy Főpapunk mennyei szolgálatára.
A magát megalázó Úr
A TANÍTVÁNYOK lábának megmosása egyrészt a szeretet, másrészt a szolgálat cselekedete volt; a két dolog szorosan összetartozik, valójában nem különíthetők el, amikor ebben a sorrendben jelentkeznek. Lehet szolgálni szeretet nélkül (1Kor 13,1-3), de nem lehet szeretni szolgálat nélkül. A szeretetnek cselekvésben és mindig mások érdekében kell kifejeződnie. A szeretet önzetlen, de az önzés azt szereti, ha szolgálják. Ez Jézus által tökéletesen kifejezésre jutott. Akinek az Atya mindent a kezére bízott, amikor megüresítette, megalázta magát és szolgált. Általa a szeretetnek mindezek a részletei teljesültek - levette a ruháját; vette a törülközőt, maga köré kötötte; vizet öntött; megmosta és megtörölte a tanítványok lábát.
A cselekedet még mélyebb benyomást kelt, ha azoknak az eseményeknek a hátterében szemléljük, amelyek kialakulóban voltak, és rövidesen történni fognak: Júdás árulása; Péter tagadása; a letartóztatás és vallatás. Annak előre látása, ami rá várt, bizonyára fokozta szomorúságát, mégis inkább velük foglalkozott, mint Önmagával, mindvégig szeretve őket.
Volt azonban tettének mélyebb jelentősége is. Ezt akkor nem értették, később azonban igen, amikor a Szellem eljött. Ez cselekvési példázat volt, amely gyakorlati megszentelődésre tanított. A keresztyének egyszer s mindenkorra megtisztultak Krisztusnak a kereszten elvégzett munkája által, de naponta szükségük van megtisztulásra a beszennyeződéstől, ahogyan a földi színtéren áthaladnak. Péter először ellenkezett, de engedelmeskedett Krisztusnak, hogy el ne veszítse a vele való közösséget, mivel nem lehet közösség megtisztulás nélkül. A víz az Igét szimbolizálja, azt az eszközt, amely által a megtisztulás a hívőkben megvalósul (Ef 5,26; Zsolt 119,9), és az egész jelenet az Úrnak a meg nem szűnő szolgálatát illusztrálja, amelyet mint Nagy Főpapunk a mennyben végez érettünk.
Az erkölcsi tanulság a 14. versben van összefoglalva: „nektek is meg kell", valamint a 15. versben: „ti is úgy". Az első kötelességet foglal magában; a második példamutatást. Magunkévá tesszük azt nemcsak a kötelesség miatt, hanem az Ő példája miatt is, hogy megtegyük egymásért azt, amit az Úr megtett. Ha ezt elmulasztjuk, magunkat az Úr fölébe helyezzük, aki a példát adta. Ezt a szolgálatot ne megrovással valósítsuk meg, hanem az Ige vizének szerető alkalmazásával.
Jn 13. 14 Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Jn 13. 15 Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem veletek, ti is úgy tegyetek.
1Kor 13. 1 Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. 2 És ha prófétálni is tudok, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. 3 És ha szétosztom is minden vagyonomat, és testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból.