ENNEK A FEJEZETNEK a végén, 21-23. v., azt olvassuk, hogy Isten szeme az emberen van és az Ő munkája, és hogy a bűn elveszi a maga büntetését. Itt a lázadó hamarosan saját lázadásának áldozatává válik, ennek oka pedig az, hogy nélkülözte az isteni fenyítéket, 23. v. Itt van leírva életének végső jelenete. Oly mértékben vétkezett, hogy „meg van kötözve" a keze és lába, „saját bűnének köteleivel", és nem tud megszabadulni, még ha szeretne sem.
Hogyan jutott ilyen válságos helyzetbe? Gonosz cselekedetei gonosz szokásokká váltak. Amit egyszer megtett, azt könnyebb volt újra megtennie. Ahogyan a szokás keményebben megragadta, a szegényes öröm, amelynek kedvéért a cselekedeteket megtette, eltűnt. Ha egyszer ráléptünk a sikamlós útra, jól olajozott lejtőn találjuk magunkat, amelyről nehéz visszafordulni. Ne merészeljük azt hinni, hogy megtehetünk kétséges dolgokat az ismétlődés veszélye nélkül. A kielégíthetetlen vágy csak növekszik, ahogyan tűnik a megelégedés gyönyöre.
Az a probléma, hogy gonosz cselekedeteink örökre rabságban tarthatnak. Gonosz múltunk kemény szorításban tart bennünket. Ilyenkor elhallgattatjuk lelki ismeretünket és semmibe veszünk mindent, ami bennünk „szomjazik... az élő Isten után". Régóta szeretnénk válaszolni Istennek, de valamilyen dédelgetett bűn megakadályozza, hogy megtegyük. Ezenkívül a gonosz cselekedetek magukban hordozzák büntetésüket. Az élet gonosz cselekedetek teljes sorozata lesz. Még most is aratjuk, amit egykor vetettünk. „Minden törvényszegés és engedetlenség megkapja a maga igazságos jutalmát", a dolog azonban az örökkévalóságban fejeződik be.
„A saját bűnének köteleivel kötöztetik meg", és nem tudja maga elszakítani ezeket a köteleket. Túl szorosan függ emberektől. Mi nem tudjuk a múltat kitörölni. Nem tudjuk gyökeresen kiirtani a gonoszt, amely része önmagunknak. Amit mi nem tehetünk meg, Krisztus megteheti. Ő eltörölheti a múltat és szabaddá teheti a rabot. Ő ad nekünk új életet, és hatalmat, hogy kimeneküljünk a régi, gonosz szokásokból. A bűnbocsánat és megszabadulás bizonyossága volt az, ami János apostolt dicsőítésre indította a Jel 1,5-ben: „Annak, aki minket szeretett és megmosott bennünket a mi bűneinkből". Igen, „Ő megtöri az érvénytelenné tett bűn hatalmát, Ő a rabot szabaddá teszi".