Mai olvasmányunk feltárja Dávid érzéseinek mélységét Isten népe iránt. Jól tesszük, ha követjük ezt az őszinte szeretetet és gondoskodást, és megfigyeljük, ahogyan ő ezt kimutatta az emberek iránt. Mi mindnyájan túl gyakran kevés érdeklődést mutatunk az Úr népének jóléte iránt.
Ciklágot megtámadták az amálekiták, felégették tűzzel, az asszonyokat és a gyermekeket fogságba vitték. Mit éreztünk volna és mit tettünk volna ebben a helyzetben? Dávid reagálása méltó volt az "Isten szíve szerinti férfi" magatartásához, példát mutatva mindnyájunk számára, hogy kövessük.
Sírt, amíg már nem voltak könnyei, 4. v. Az Úrra emlékeztet bennünket, ahogyan Jeruzsálem felett és Lázár sírja felett sírt. Milyen gyakran ontunk mi könnyeket az Isten népének javával kapcsolatos mély együttérzés következtében? Pálnak a korinthusi gyülekezethez írt levelei könnyektől voltak foltosak: "Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könnyhullatással,... hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem", 2Kor 2,2.
Dávid emberei annyira kétségbeestek, hogy ellene fordultak, és arról beszéltek, hogy megkövezik. Nagyon könnyű lett volna számára, hogy ugyanúgy kezelje őket, neki azonban nem bosszúvágyó szelleme volt. A cselekvés sokkal építőbb útját követte; "Dávid azonban megerősítette magát az Úrban, az ő Istenében", 6. v. Ha már így cselekedett, lehetetlen lett volna visszafordulni az emberekhez mással, mint megbocsátó és megértő szellemmel.
Dávid következő lépése, hogy megkérdezte az Urat: "Üldözzem-e ezt a sereget? Utolérem-e őket?" 8. v. Szüksége volt arra, hogy tudja, bármit cselekszik, az az Úr akarata, nem pedig a sajátja, és ezért a nép legjobb érdekében történik.
Dávid érzékenyen reagált az emberek szükségeire és állapotára. Tudta, hogy a gyengék nem tudtak harcba vonulni, ezért hátramaradtak. Voltak olyanok, akik negatív módon viszonyultak ehhez, amikor győztesen visszatértek, 22. v. Dávid elutasította, hogy magáévá tegyen ilyen szellemiséget, és egyenlő részt adott a hátramaradottaknak is, jutalomként, mert "a holminál maradtak", 24. v.