Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma - így szól az Úr. (Jer 31,16)
A mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsõséget szerez nekünk. (2Kor 4,17)
Uram, neved dicséretére vágyódik lelkem!
Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívbõl kereslek téged. (Ézs 26,9)
Meghatározó része életünknek a keresés. Kisgyermekkorban a játékszereink után kutattunk, serdülõként társat, az iskolát követõen szakmát, majd munkahelyet keresünk magunknak, öreg korunkban pedig nyugalmat. Egy utat járunk be földi életünk során, amely kinek egyenes, kinek pedig kitérõkkel teli. De valamennyien a helyes utat keressük, amelyet Istenünk tud megmutatni nekünk. Kutatunk utána, de olykor fel sem fedezzük jelenlétét.
Isten-keresés. Hányszor hangzik el szánkból ez a szó akár templomba menet, vagy éppen istentiszteletrõl hazafelé tartva. Úgy gondoljuk, ha megtaláljuk, akkor elértük végsõ célunkat. De valóban így van-e?
Nagyon szeretek túrázni. Barátaimmal napokon keresztül járjuk az erdõt, gyönyörködünk a természet csendjében. Egy valamit azonban sosem tévesztünk szem elõl: az ösvény menti fákra felfestett jelzéseket. Semmit sem érnének, ha nem folyamatosan mutatnák utunkat, hanem elszórva lennének a rengetegben. Figyelnünk kell arra, hogy a jelzett úton maradjunk, mert csak így jutunk el célunkhoz!
Nemcsak meg kell találnunk a helyes ösvényt, hanem meg is kell rajta maradnunk, és végig kell rajta mennünk. Csak így juthatunk el Teremtõnkhöz, aki az út végén már vár bennünket!
És bár tovább élek ezen a világon, / Maradni nem kívánok, ez idegen sátor.
Azon az úton járok, amely hazámba visz, / Ott Atyámat meglátom, szívem csak benne hisz. (Paul Gerhardt)
Uram, te feladatokkal láttál el bennünket, mégis olykor úgy érezzük, céltalanul bolyongunk a világban. Add, hogy életünket ne pazaroljuk el, hanem végezzük el, amit ránk bíztál! Te segíts nekünk, hogy továbbra is meg tudjunk maradni a keskeny ösvényen, hiszen egyedül csak ez vezet hozzád. Ámen.