Uram! Taníts minket tisztán látni!
Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek. (1Pt 1,8)
Becsukom a szemem és felidézem az imént látottakat. Lassan körvonalazódik minden. Az apró részletekre nem emlékszem. Újra kinyitom a szemem, és megnézem azt, amit nem tudtam felidézni. Megint lehunyom a szemem, és újra kezdem az egészet. Most már könnyebben sikerül felidézni az apróbb részleteket is. Most már mindent le tudok rajzolni magamban, amit lényegesnek tartok. Nem emlékszem minden apró részletre, hiszen csak azt figyeltem meg, amit fontosnak tartottam. Csak azt vésem az emlékezetembe, ami számomra érdekes vagy valamilyen okból jelentős volt. Az apró részletek közül is csak azt jegyzem meg, ami engem érint, ami engem érdekel, ami nekem fontos. Így ha le szeretném rajzolni egy-egy régebbi emlékemet, csak azt tudnám megláttatni másokkal, amit én is láttam, amit észrevett a szemem, és a memóriám fontosnak tartotta annyira, hogy megőrizze. Ez a kép nem lenne teljesen hiteles kép, hiszen a valóság egy szeletét az én szemszögemből festené le. Péter is így teszi láthatóvá azt, amit ő látott. Péter sem tér ki minden aprócska részletre, amikor Jézusról beszél, bizonyságot tesz róla. Hanem arról beszél, amit ő meglátott Jézusban, és amit másokkal is szeretne megláttatni Jézusban. Nem tér ki minden apró részletre, hanem az élő reménységéről beszél. Az élő reménységről, mely nem Krisztus látásából, hanem a feltámadásba vetett hitből ered. Ez egy másfajta látás, mint a szemtől szemben való látásé. Ez csak a lényeget, a fontosat, a számunkra jelentőset látja, mely Jézust Krisztusnak vallja.
Elölről kell kezdeni mindent, újra meg kell tanulnunk látni. (Siegfried Lenz)
Mindenható Istenünk! Taníts meg minket látni! Taníts meg arra, hogy ne vesszünk el a lényegtelen részletekben, hogy a formák mögött meglássuk a lényeget. Ámen.