Ne légy tõlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! (Zsolt 22,12)
Krisztus mondja: "A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyõztem a világot." (Jn 16,33)
Uram! Légy velem, mert szükségem van rád!
Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építõk! Zsolt 127,1
Diákéveim során fizikatanárunk nemegyszer kísérletekkel illusztrálta mondandóját. Egy alkalommal üveglapra vasreszeléket szórt. Rendezetlenül, összevissza terültek el a sötétszürke szemcsék a csillogó üvegen. Megpróbáltuk egy kupacba gyûjteni, de csak az ujjunk szántotta barázdák, ilyen-olyan minták árkai tünedeztek elõ. Akkor a tanár úr egy mágnesrudat helyezett az üveglap alá - és láss csodát! - egy pillanat alatt elrendezõdött a nehéz fémpor.
Milyen sokszor kívánjuk mi is, hogy bárcsak rendezõdne az életünk! Milyen sokszor megy el a kedvünk mindentõl, nem akarunk tovább élni, hiszen csak azt látjuk, hogy kárba vész a sok-sok fáradozásunk; nem értékelik a munkánkat, nem értékelik azt, amit családunkért, gyermekeinkért, esetleg gyülekezetünkért teszünk. Vágyunk rá, hogy végre lássuk "az alagút végét", találjunk kiutat elkeseredésünkbõl, csüggedésünkbõl. Nehezen látjuk be, hogy a magunk erejébõl ez nem megy, s csak úgy valósulhat meg életünknek ez a kívánsága, ha megpróbálunk Urunkra hagyatkozni, az õ erõterébe kerülni, és ott is maradni; akkor is, ha éppen nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan mi azt elképzeljük. Engedjük, hogy õ irányítsa életünket, õ építse - neki tetszõ módon - "lelkünk templomát" és hagyjuk, hogy õ vezessen bennünket igéjével, Szentlelkével! Próbáljuk meg elhinni, vallani, hogy az a szituáció, amiben éppen vagyunk, az a lehetõ legjobb nekünk. Isten akarata és tudta nélkül ugyanis egy hajszál sem eshetik le a fejünkrõl.
Megáldasz jó kedvvel, s dicsérlek énekkel, Uram. / Múlik a dolgos nap: igazítsd sorsomat, Uram. (Fazekas Lajos)
Uram! Köszönöm, hogy te nem hagysz magamra. Kérlek, erõsíts engem, hogy mindenkor meglássam feladatomat, és azt az utat, amelyet te jelöltél ki nekem. Ámen.