P. Schaller
Az biztos, hogy Isten velünk van. Érzem, hogy Isten velünk van. Járunk Krisztusban. Bízunk benne. Tegnap érkeztem. Tegnap és ma nagyon jó volt itt lenni veletek. Isten mondta nekünk, hogy Isten gondoskodik rólunk.
Zsolt 1 azt mondja, áldott az az ember aki Isten igéjével gondolkodik mindig. Éjjel és nappal. Mert Isten igéje működik bennünk. Hitet hoz létre. Három dolog van ebben a Zsoltárban 1:1-ben amit nem jó csinálni. Járni, állni és ülni.
Gyönyörködni Istenben és az Ő törvényében. Amit Jézust és megmutatott nekünk, ezekben gyönyörködünk,élvezzük ezeket. Ezeken gondolkozunk és ebben bízunk és használjuk ezeket. Ez egy áldás. Aki ezeket teszi az áldás számára. Vigyázzunk magunkra.
Amikor Jézus eljött látta, hogy Zákeus ott volt a fán. Jézus megállt. Felnézett. Jézus tudta, hogy valami közös van bennük. Látott valamit Istentől, hogy Zákeus kereste Krisztust. Ez nagyon drága és szellemi dolog. Senki más nem tudta mi történt közöttük. Zákeus megtalálta Krisztus és megérintette őt. Valami történt. Krisztus azt mondta: gyere le. Beszélgettek és megtörtént. Az üdvösség megtörtént ezzel az emberrel. Azt mondhatnánk, hogy ez ugyanolyan ahogy velünk történt. Egy nagyon elfoglalt világban Isten itt van és munkálkodik és megérint embereket. Megállhatunk mi is és láthatjuk Isten áldását körülöttünk. Mondhatjuk azt: Isten itt van. Szeret minket, megbocsát, szól hozzánk, vigasztal minket, megment minket, szeret minket.
Emlékszem Danira aki most 20 éves, bejött a Gutenbergbe kissrácként és most hatalmas mosoly van az arcán, megérintette a szívem. Minden egyes élet amit látok megérinti a szívem, mert ajándékok vagyunk. Kegyelmi ajándékok. Isten ajándéka mindjáan. Nagyra értékelem az éhségeteket. Szeretjük egymást. Ez nagyon építő számomra. Ez olyan mint egy vakáció. Idejöhetek és láthatok embereket, a szeretetük Krisztust leplezi le. A hitetek, a munkátok. Kocsis Zsolti lenn, az ezüsklubban. Csodálatos erre gondolni.
Az ima szelleme. 2010-ben. Mi fog történni ebben az évben, mert Istent kérjük. Kérni fogunk és kapunk. Róm 8:27, Jak 4. Dolgos Gergőre gondoltam. 2 hete találkoztam vele USA-ban. Ahogy Isten használja őt az egyetemen. Mindig új embereket hoz a gyülekezetbe. Sok lányt is hoz J. Dolgos Sándor, Gergő, Anikó, Anna. Micsoda család. Gergő a hitében és az irányultságában, szeretetében. Egy öröm.
Emberek Isten népe. Zsolt 1 emberek. Akik megtanulnak Istennel gondolkodni. Nem tökéletes emberek, hanem akik megtanulnak Istennel gondolkodni. Pásztorokra gondolok, a hűségükre. Gondoljatok a feleségükre. Támogassátok ezeket az embereket.
Eurocon-ra gondoltam. Az emberek a világszerte izgatottak és jönnek. Szeretném ha új emberek is jönnének Baltimore-ból. Imádkozzatok értük. Mert Zsoltárok 133 amikor összegyűlünk, íme mily jó és gyönyörűséges, amikor egységben lakozunk.
P. Kendére gondoltam. Ámulatos. Mekkora áldás. A szabadság, az öröm, a bölcsesség, tapasztalat, odaszántság és a hűség. Mert olyan emberek vagyunk, akik elhívással élünk, nem egy programban. Hanem elhívásban. P. Kiss Laci és az odaszántsága. Gyöngyö a Khariszban, P. Barry. Nem veszem ezt könnyedén, hanem hálás vagyok Isten népéért. És a Zsoltárok 1 szerint való emberekért.
Zsolt 1:1-3 Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bûnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; 2 Hanem az ùr törvényében van gyönyörûsége, és az ô törvényérôl gondolkodik éjjel és nappal. 3 És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Ne ítéld meg az embereket. Mát 7:1. Lehet bebörtönzöd magad ezzel ha ítélsz.
P. Csaba: nem mi vagyunk Isten. Isten ítélhet egyedül. Mi emberek vagyunk. 1Móz 50:20 kicsoda vagyok én, hogy Isten helyébe tegyem magam? Avagy Isten gyanánt vagyok nektek - mondja József, amikor a testvérei eladták őt, kútba dobták, gonoszak voltak vele és megérti, hogy az ítélet nem az övé. Nem tudjuk mi van a szívedben. Látszatra nem ítélünk. Ján 7. Isten ismeri a szívek titkait. Akár láthatunk egy viselkedést vagy megnyilvánulást. De nem tudjuk, hogy mi van a szívben. 1Kor 4:5 Isten az aki vizsgálja a szíveket. Nem ítéljük még magunkat sem. Hanem gondtalanul élünk. Ez az amit pásztor mond. Amikor Isten helyébe tesszük magunkat, az megterheli a szellemünket, lelkünket és csodálkozunk, hogy hol az öröm. Miért nincs az a túláradó élet amiről olvasunk és hallunk. Mert olyan helyre tesszük magunkat ami nem a mi helyünk.
De Kr. teste a legjobb hely, hogy tanuljuk, hogyan ne ítéljünk, hogyan gondolkodunk Istennel. Taipenofroszüné. Alázatos elme. Fil 2. Ahol különbnek tartjuk egymást. Nagyra értékeljük egymást. Ez akkora szabadságot hoz az életünkbe. Isten tanít. Ez az érettséggel együtt jár. Egy kegyelmi gondolkodás.
P. Schaller: P. Barry szeretném ha elmondanád a gyülekezetnek, hogy Isten tényleg szereti őket.
P. Barry: Isten szeret benneteket. Isten szeret minket. Első kézből megtapasztaltuk Baltimore-ban. Volt lehetőségem időt tölteni a magyarokkal és Justin Schallerrel. Nagyon építő volt. Az élet amit szolgálnak az emberek felé. Azért mentek oda, hogy tanuljanak, de őket tanulmányozzák. Hihetetlen. Minden eseményen. AZ élet ami ebben a fiúkban van.
P. Love ragyogott az itt töltött ideje miatt. 2Sám 9-ből osztottuk meg ezt a gondolatot: mi az új évvel kapcsolatban ami eszembe jutt? Fogadalmak. De nem az enyém, hanem Péld 16 az Úrnak szánjuk oda az útjaink. Arra gondoltam, hogy kivel azonosulhatnék ebben az évben? Mefibóset jön elő újra és újra. Ott van az az ember. Jonathán leejti a babát és megbénul. Mégis látjuk a kedvességet ahogy Dávid bánt vele. Béna de mégis ott ül a király asztalánál és folyamatosan közösségben van vele. Nincs nagy természeti erőnk, de állandó helyünk van az asztalnál. Nem tudom, hogy a szeretetnek van-e ennél nagyobb kifejeződése. Isten ránéz Jézus ajándékára és amiatt állandó helyem van az Ő asztalánál, a közösségben. A többiek örökölték Saul házát, de dolgozniuk kellett. Mefibósetnek azt mondta: gyere be és szolgálok neked. Isten szeret bennünket.
P. Schaller: Mond ki, hogy „Isten szeret engem."
Mi büntetjük magunkat, bűntudatunk van. Néha nagyon kis ok miatt is. Bűntudatom van, mert túl sok fagyit ettem. Kis dolgok miatt. Bűntudatom van, mert későn ébredtem fel. Vagy mert túl korán feküdtem le. P. Csaba azt mondta, azért van bűntudatom, mert nem imádkoztam. P. Balázs azt mondta, mert a feleségem olyan szép. Bűntudat.
P. Barry mondta: tanulnunk kell a kegyelmet, hogy mi a kegyelem. A kegyelem az amit Isten adott nekünk a szeretete miatt és nem kárhoztat, Róm 8:1. Isten megbocsátott nekünk és nem a bűntudatot használja, hogy motiváljon. A kijavításra használhatja a bűntudatot. De a motivációnk a szeretet. Istennel gondolkodni azt jelenti, hogy kegyelemben és szeretetben gondolkodok. Értem a bevégzett munkát. Meghaltam Jézussal. Róm 6:4 eltemettettünk Jézussal és feltámadtunk és most Istennel gondolkodunk. Róm 12:3. Az elménk megújult. Értjük, hogy Isten szeret minket, örökké. Ez a szeretet és a megbocsátás. Mindig. Ez a fajta kapcsolat az ami motivál bennünket. Megtaláljuk a szeretetet Isten szeretetét, mozdulunk, döntéseket hozunk, élünk. És ez a szeretet az alapja. Isten szeret minket és szeretjük magunkat és szeretjük egymást és a világot. A szeretet miatt érjük el a világot.
Zsolt 1:1 Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bûnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;
Nem a TV-ből jön a tanácsom, hanem ehelyett Isten igéjéből jön a tanácsunk. Mát 4:4.
Zsolt 1:2 Hanem az ùr törvényében van gyönyörûsége, és az ô törvényérôl gondolkodik éjjel és nappal.
Kol 3:16 Krisztus beszéde lakozik bennünk gazdagon. Isten igéjéből sok van bennünk. 1Móz 1,10,12,30, Józsué könyve, 1Sám, Zsoltárok, Malakiás, Zakariás. A próféták, evangéliumok, Máté, Lukács, Apcsel, Efézus, Jelenések könyve. Isten igéje gazdagon lakozik bennünk. És elmélkedünk rajta és áldottak vagyunk. Hogyan vagy áldott? Úgy, hoyg a gonoszok tanácsától távol tartod magad és az istentelen társaságtól és az ítélgetéstől és elmélkedsz az igén, ez ámulatos. Isten áldottá tesz. Megáld téged. Ezt szeretném. Isten áldását. De ha bűntudatunk van, akkor könnyű rosszul érezni magam. De Istennel szeretnék gondolkozni. Szeretném ha az Ő elméje az enyém is lenne.
Zsebedben hordhatod a Bibliád, elolvasol egy fejezetet és gondolkodsz róla. A következő nap még egyet, vagy ugyanazt még egyszer. Gondolkodsz róla. Hordod magadnál a Bibliát és ott van a szívedben és Isten meg fog áldani. Áldott leszel. Megőriz a bűntől, az ördögtől. Ajtókat nyit számunkra.
Áldottak vagyunk-e Istentől? Nem számít hol élek. Áldott vagyok? Nem számít mennyi pénzt keresek. Nem számít, hogy okos vagyok-e? Mennyire vagyok bölcs. Hanem, hogy áldott vagyok-e Istentől? Nem attól függ, hogy pénzem van, ez van vagy az, hanem, hogy Isten az aki a mennyben van megáldott engem. A Biblia mondta, hogy Isten szereti ezt a „kis srácot." Erről beszélünk. Mindjáatokra igaz.
Ne ítéljétek az embereket és ne büntessétek magatokat. Értsd a kegyelmet és járj hitben. A Sz.Sz. meg fogja mutatni. Gyere gyülekezetbe. Akárhol is vagy találj egy gyülekezetet és kezdj el Istennel gondolkodni és járj hitben. Lehet az első vagy az első 10 alkalommal kicsit furcsa lesz. Kik ezek az emberek? Miről beszélnek? Nem tudom, hogy ide tartozom-e visszajöjjek-e. De azt mondom neked: értünk téged, mert mi is így éreztük magunkat, ezt gondoltuk, de úgy döntöttünk, ha ez a Biblia és ha Isten szólja ezt, ha azt akarja, hogy ezzel gondolkozz, akkor elmegyek és megtanulom, arra a helyre, ahol elkezdhetek Istennel gondolkodni. Éhségem lehet Istenre és Isten dolgaira. Aztán csak mész és van valami más most. Isten szelleme. Majdnem olyan, mintha vízen járnál. Csak békességem van, örömöm, szeretetem. Mindenkit szeretek és remélem, hogy áldottak, mert én is az vagyok és ki akarom árasztani.
Amikor Jézus eljött azt mondta, nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak. Ez olyan mint mi vagyunk. Van valamink amit adni tudunk. Mát 10:8 ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Csak adjuk, ez a szellemiségünk.
Segítesz egy néniek a buszon, megosztasz egy pár szót egy szegény emberrel, szeretsz egy gyermeket, elkezdesz egy bibliatanulmányt. Jó dolgokat mondasz, építő dolgokat. Isten szelleme felken téged és áldást hozol. Nem vagy túlérzékeny, mert azt mondja 1Kor 13 hogy a szeretet nem túlérzékeny, nem lehet könnyen megbántani. Egyszer bementem egy McDonald's-ba Budapesten. Két ember a gyülekezetből ott ült, de nem tudtam, nem vettem észre őket és nem jöttek gyülekezetben ezután. Aztán rájöttem, és kérdeztem hol ez a két ember? „Megbántottad őket." Azt mondták nem vetted észre őket. Felhívtam őket és elmondtam nekik, hogy sajnálom és visszajöttek a gyülekezetbe és örültem. Most nem láttam őket, nem tudom hol vannak, lehet járnak. De ezt akarom mondani: meg fogsz bántódni, mert lesznek dolgok amikben csalódsz, egy másik emberben, ahogy bánik veled, vagy amit mond neked, vagy valamit amit csinál, vagy nem csinál. De Istent nem lehet könnyen megbántani, és olyanoknak kell lennünk mint Isten, hogy nem bántódunk meg könnyen, mert miénk Isten szeretete.
Megsértődhetek emberek miatt, az ige miatt, mert nem tettél valamit. De aztm ondom: legyél türelmes, tanulj ISTennel járni és ha vele jársz, akkor nem lesz könnyű megbántani. Türelmes leszel, kedves. Megbocsátasz újra és újra. Mert ez Isten, Ő megbocsát és szeret minden nap, mindig. Ez az áldásunk.
2010-ben járhatunk ISTennel és áldottak lehetünk Isten kegyelméből. Gondolod, hogy elküldte a fiát, hogy elpusztuljunk? Vagy azért, hogy áldottak legyünk? Azért küldte a fiát, hogy legyőzze a halált és elvegye a bűneinket. Azért küldte a fiát, hogy megáldjon bennünket. Elküldte a fiát, hogy vízen járhassunk, hit által járhassunk és mondhatjuk: az Úr itt van, velünk van. Köszönjük Jézus. Mit hoz 2010? Lehetőségeket. Jó időket, rossz időket. De mind lehetőség. Hogy egy láthatatlan Istent láthatóvá tegyük. Hogy lássuk Istent. Ismerjük és szeressük Őt és szolgáljuk Őt. Ez a mi kiváltságunk.
Istennel járni ez a mi ámulatos kiváltságunk.
Comments