Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz a hal gyomrában. (Jón 2,2)
Jónást saját kérésére a hajósok bedobják a tengerbe, s a vihar erre elcsendesedik. Ennyire megkeményedhet egy ember szíve, hogy inkább a halált választja, mint az engedelmességet. Isten őrizzen bennünket ettől!
"Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogosan megillet benneteket, megadom nektek" (Mt 20,4.7).
Igen, még az öregek számára is van munka Isten szőlőjében. A tizenegyedik órában vagyunk, és Ő mégis munkába küld bennünket. Milyen nagy kegyelem! Bizonyára minden idős ember felujjong a meghívásra. Ha valaki (meg)öregszik, már senkinek sem kell a munkája.
Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. (Jón 1,4)
Jónás nem akar elmenni Ninivébe, hanem menekül Isten elől. Aki ezt teszi, egyre mélyebbre süllyed. A hajó alján mély álomba merül. Sokan keresik a narkózist a bűn megoldása helyett.
"Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az Úr izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak" (5Móz 13,18).
Mikor Izráel meghódítja a bálványimádók városait, el kell pusztítania mindazt, amit a bálványimádás megfertőzött, tehát tűzre való. Ugyanígy kell elbánnia a keresztyén embernek is mindenfajta bűnnel. Egyetlenegyet sem hagyhatunk meg magunknak.
El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. (Jón 1,3)
Az „indulj", „kelj fel" kifejezés ezt is jelenti: jöjj létre, valósulj meg! A teremtő Isten megbízása ez. Mert miközben egy ember életében megvalósul Isten akarata, aközben valósul meg az az ember, és lesz azzá, akinek Isten teremtette.
"Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg" (Péld 23,17-18).
Mikor látjuk a gonoszok boldogulását, hajlamosak vagyunk arra, hogy irigykedjünk. Mikor halljuk vidám lármájukat, miközben mi szomorkodunk, már-már azt gondoljuk, hogy ők választották a jobbik részt. Nos: ez ostoba és bűnös gondolat.
"Akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr" (5Móz 30,3).
Isten népe fogságra adhatja önmagát a bűn által. A keserű gyökérnek igen keserves gyümölcse ez. Micsoda szomorú fogság az, amikor Isten gyermeke eladja magát a bűnnek: megkötözi a Sátán, megfosztja szabadságától, imája erejétől és az Úrban való örömétől.
"Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom" (Mik 7,8).
Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha Benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának.
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket... (Mk 10,14)
Timóteus édesanyja nem félt attól, hogy gyermeke egészen Jézus Krisztus szolgálatára szánta magát. Tudta, hogy Jézus közelében van a legjobb helyen. Nem magának akarta nevelni és megtartani, hanem örült, hogy Istent, és így sok ember javát szolgálja.
"Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát" (2Sám 5,24).
Mikor az Úr megindul és nekünk is jelt ad az indulásra, meg kell mozdulnunk. Az Isten Szelleme fúj, ahova akar, és mi halljuk a hangját. Ilyenkor legyünk nagyon éberek. Meg kell ragadnunk a rendkívüli alkalmat, és a lehető legtöbbet kell tennünk általa.
i pedig a Szellemnek vet, az Szellemből fog aratni örök életet" (Gal 6,8).
A vetés látszólag tiszta veszteség, mert a jó magot elvetjük a földbe, és soha nem látjuk többé. A Szellemben való (mag)vetés pedig még inkább veszteségesnek, sőt őrült dolognak látszik, mert megtagadjuk önmagunkat, és látszólag semmit nem kapunk érte.
A. W. Tozer megkérdezte hallgatóságát (egyszer a Szentlélek istenségéről prédikálva), hogy szoktunk-e hálát adni - akár a térdeinken - azokért a keresztény vezetőkért, akik a múltban bátran küzdöttek hitünk igazságainak megőrzéséért.
"A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak" (Ézs 55,12).
Bűneink megbocsátásával vége legfőbb szomorúságunknak, és megkezdődik igazi örömünk. Ilyen örömet ad az Úr azoknak, akik iránt megengesztelődött. Az öröm kiárad, és eltölti az egész természetet.
Új szívet adok nektek... Az én lelkemet adom belétek... (Ez 36,26-27)
A természeti ember a maga ösztöneit és kívánságait gátlás nélkül kiéli, érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, elveszi. Ez nemcsak a kőkorszakban volt így, hanem ma is.
"Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja" (Jel 2,17).
Én lelkem, buzdulj fel a szent harcban való kitartásra, mert a győztes jutalma igen nagy. Ma is táplál minket a táborunk körül lehulló mennyei eledel, a pusztai táplálék, amely mindennap készen van a Kánaán felé tartó zarándokok számára.
...állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát! (Zsid 12,1)
Mi kell ahhoz, hogy egy versenyző győztesként fusson be a célba? Mi szükséges ahhoz, hogy egy hívő ember ezt hallja majd Jézustól: aki győz, velem együtt ül az én trónomon?