Igehely (történet): Pál bátran hirdeti a Krisztust Apcsel 9,19-30.
Aranymondás/kulcsige: Róm 1,16 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.
Óracél: Lássák meg, hogy a SzentSzellemmel való betöltekezés átformálja az embert, így bátran fogja hirdetni Jézus Krisztust.
Fő üzenet, központi igazság: A SzentSzellem bátorságot ad, segít – evangélizálás.
Üzenet/téma:
2. Dicsőítés – énektanítás:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet: Pál
Apcsel 9. 18 És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19 majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. 21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” 22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. 23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. 24 Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék; 25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. 26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. 27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. 28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. 29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele. 30 Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.
Jegyzetek:
A fehérfarkas színe nagyon hasonlít a bárányéhoz, („vannak báránybőrbe bújt farkasok” –JK). Az Írás beszél arról, hogy a hívő ember, Jézus követője Isten gyermeke bárány természetű, a gonosz, bűnös ember, Isten ellensége pedig farkas természetű.
Saul (farkas), Pál (bárány). Életében gyökeres változás, meglátszott a viselkedésén, szavain is. Arról beszélt, Akivel tele volt a szíve, az élete, egész lénye sugározta azt a krisztusi szeretet, békességet, amit nyert a Jézussal való találkozás során.
Bizonyságot tett, prédikált (bátran meghirdette, hogy kicsoda Jézus): Jézus az Isten Fia. (Jézust is ezért ölték meg, ítélték el a zsidó vezetők.)
Vajon a mi szavaink, életünk, viselkedésünk kiről beszél? Beszél-e arról a Jézusról, akivel mi is találkoztunk már?
Kezdetben: könnyű beszélni (erőt kapott), később egyre nehezebb (elbátortalanodunk), barátok, ismerősök (ciki).
Saul, amikor a zsinagógában bizonyította, (több darabból összeszed, összerak dolgokat, az igazságot igazolja).
3 évig Arábiában van (Apcsel 13 írja először Pálként), majd Saul életveszélybe került (farkasok közé ment). Saul elkezdett Jézusért szenvedni. Elkezdődött az a szenvedés, amiről az Úr Jézus szólt is Anániásnak, hogy ő nékem erre választott eszközöm és majd meglátja, hogy mennyit kell az én nevemért szenvedni.
Aki Jézusról tesz bizonyságot, az tapasztalja mások megtérése örömét, átélheti a közönyt - az ige szerint ez a legrosszabb -, de átélheti néha azt is, hogy szenvednie kell Jézus nevéért, testben és lelkileg egyaránt.
Mt 10. 16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.
Nem farkasok a juhok közé, nem farkasok a farkasok közé, hanem juhok a farkasok közé.
Jézus nagyon jól tudta, hogy a kegyelem evangéliuma a róla szóló bizonyságtétel, a prédikáció alapja csak akkor lehet igazi, ha az övéi juhokként mennek a farkasok közé.
Jézus tudja, szenvedés Őérte. Miért engedi? Megtapasztalja annak az örömét és békességét, amit JK ad, szeretetkapcsolatot mélyíti.
A bárányok nem várhatják, hogy a farkas menjen az akolba, ahol megtérítik. Menni kell.
(történet: katonaság, szabók kilépni, varrja meg ezt… nekem csak a nevem szabó)
Sok embernek csak a "neve" keresztyén, de valójában, igazán semmi köze nincs az élő Krisztushoz. Keresztyénnek hívják, nevezik őket, de nincsen igazán élő hitük Krisztusban.
Jel 3. 1 „A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.
Sokan mondják azt magukról, hogy hitben járnak, és hitben élnek, pedig, amikor Isten minősíti egyes emberek életét, akkor ez a minősítés a következő: az a neved, hogy élsz, pedig lelkileg halott vagy.
Milyen életről beszél a Szentírás, amiről itt Pál is beszélt, meg több helyen olvasunk az élet szóval kapcsolatban a Bibliában? Arról, hogy az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus a benne hívőknek elvehetetlen és kikezdhetetlen, örökéletet ad.
Jézus él. Ez volt húsvét legrövidebb evangéliuma.
Ugyan kérem: feltámadás és élet?
Hol él az a Jézus, akiről ti beszéltek?
- Az Igében találkozhatsz Vele:
Zsid 4. 12 Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. 13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.
- Él a Lélek által:
Jn 14. 16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17 az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”
- A földi egyházában (Istentisztelet):
Ef 5. 23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.
- Bennünk, hívőkben:
Gal 2. 20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.
Mohamed, Konfucius, Buddha, stb … meghalt, Jézus él. Tanítványok gyávák, félnek. Pünkösd óta: nem lehet őket megállítani, mártírok lesznek. Mennek, hirdetik, gyógyítanak bátran, erővel – átváltoztak.
Róm 8. 11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
Átváltozás megindul, átélhetjük ezt a csodát, hogy tudunk nemet mondani (csúnya beszédre, …)
Önirányításúból Lélekirányítású leszek. (Néha elengedi a botkormányt – s egyedül vezetek…)
Nem kell tehát nekünk küszködni, erőlködni, fogcsikorgatva szent életet élni, ha Krisztus él bennünk. Csak hagyni, kérni, akarni, elfogadni, könyörögni, magunkat megalázni, bűneinket felismerni, megvallani, kérni a bocsánatot, s azt, hogy Jézus gondolkodjék a lelkünkkel, szeressen a szívünkkel, cselekedjen az akaratunkkal, beszéljen a nyelvünkkel, nézzen a szemünkkel. Induljon a kezünk meg a lábunk által, mint az irgalmas samaritánusnál. Végezze az Ő áldott munkáját a kezeink által.
Bennünk lakozzon, s ha bennünk lakik, akkor Ő fog kijönni belőlünk. Mondom így, hogy Ő fog kinézni a szemeinken, Ő fog simogatni a kezeinkkel. Akkor nem mi leszünk erősek, kitartóak, nem mi küzdünk, hanem Ő bennünk, aki megígérte nekünk.
Zsid 13. 5 Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”
Mt 28. 20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Be is fogja fejezni:
Fil 1. 6 Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.
Alkalmazás: Hogyan formálta át Sault a SzentSzellem? Kinek szánta oda az életét teljesen? Beszélgessünk arról, hogy a SzentSzellemmel való betöltekezés fő célja a szolgálat, Jézus Krisztus evangéliumának a hirdetése az embereknek.
Beszélgetés: Mit mondott Jézusról Saul/Pál a megtérése után? Mi volt erre az őt hallgató emberek reakciója? Hogyan akarták elhallgattatni őt? Hova ment ezután Saul? Mi történt vele?
Örömhír: az élet, amit végtelenül elszúrtál, azt Ő teljesen rendbe hozta!
Világ problémája: nem látja ezt. Hogy Istentől távol vagy, h ideig való értékekkel építetted fel a világod.
Teljes helyreállítás, megbékéltetés, örökösök, közelségben I-nel.
Minden semmiért. Ezt csak Isten tudja ajánlani.
Drágád kaptad az életed!
Volt már, h a lelkiismereted érdemtelennek mondott téged?
Törvény rsz-e a teljesítményeden alapult.
Igazzá: csak Jézus tudott téged tenni
Róm 6. 11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.
Felelősségre vonás tekintetében a bűn kategóriától és te el vagytok választva. Teljesen, mint amennyire a halál elválaszt. Számítsd így (tartsd ezt). Istentől ez nem választott el.
Zsid 12 Isten fenyítése szeretetének jele - nevelés. Nem használhatom jogosítványnak a bűnre a róm.6.11-t
Nagy veszély: az evangéliummal megszokottakká válunk.
Törvénykező gyülekezetek ezért szenvednek, mert az evangélium náluk nem az, ami.
Róm 1. 16 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.
Természetfeletti világban: JK-ban vagyunk, meghaltunk a bűnnek, és élünk Istennek.
A szent életre a mi alapunk az, ami már a mienk (nem pedig az, amit el akarunk érni)!
Evang: Tökéletes vagy! Helyzetileg, jogosítványilag. Hibátlan, egy új ember.
Ahogy az önképed megjavul, ahogy ezt elkezded élni -
Még nem tudod teljesen felfogni, megélni.
Ha ezt elfelejted: rossz napokon (alulteljesítve)
Kalkulációd: meghaltál a bűnnek! Ne vádold magad!
Meg akarsz felelni. Felelősen élni - de ez simán kinyír.
Istenre kell bízni magad teljesen.
Én megteszek mindent, ami tőlem telik - de tőlem nem telik semmi. Én CSAK munkatársa vagyok.
Róm 1. 16 Isten ereje
Mt 6. 33 Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.
Megtanulnánk: hinni, bízni abban, amit Ő csinál, h az Ő munkatársai tudnánk lenni
Építi a hitünket: meggsyőződés az Ő jellemében, az Ő ismeretében
Először zsidónak: 1Móz 12.3 megáldom azokat, akik téged áldanak...
Az Ő igazsága = JK (egyedül csak JK)
A lényeg: JK-val a kapcsolat. A személy. Bízni a személyben, számítani Rá...
Isten ereje minden hívőnek: az evangélium!
Nehéz megtanulni ezt: JK az ÉLET Jn14.6
Élet = szerelem Istennel
Comments