Igehely (történet): Anna imája (1Sám 1)
Aranymondás/kulcsige: Mt 7,7-8 Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.
Óracél: Bátorodjanak fel a gyerekek arra, hogy őszinte imákat mondjanak Istennek, minden gondjukat osszák meg vele és bízzanak abban, hogy Ő válaszol az imájukra.
Fő üzenet, központi igazság: Isten meghallgatja az őszinte imádságokat és válaszol azokra.
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás: A kulcs (Fehéren feketén)
3. Ima:
1Sám 2. 1 Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az Úrban, visszaadta erőmet az Úr. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. 2 Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. 3 Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az Úr, és a tetteket Ő méri le. 4 A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. 5 A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. 6 Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. 7 Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. 8 Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az Úréi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. 9 Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. 10 Összetörnek, akik az Úrral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az Úr az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Előzmények: A Bírák korának történeteit félbeszakította a móábi Ruth története, akinek Jézus Krisztus a leszármazottja. Most újra felvesszük a fonalat, vagyis nézzük a legutolsó bíra életét és munkáját, amiről már nem a Bírák könyvében olvashatunk.
Történet: Rámátaim-Cófimban*, Efraim hegyvidékén, nem messzire Silótól*, ahol ebben a korban a szent sátor állt, lakott egy lévita*, Elkána. Minden évben egyszer* elment a szent sátorhoz, hogy imádkozzon a Seregek Urához, és áldozatot mutasson be neki.
1Sám 1. 1 Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elíhú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. 2 Két felesége volt; egyiknek a neve Anna, másiknak a neve Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. 3 Ez az ember évenként fölment városából Silóba, hogy imádkozzék és áldozzék a Seregek Urának. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az Úr papja.
4 Amikor eljött az a nap, amelyen Elkána áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának, meg mindegyik fiának és lányának. 5 Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az Úr bezárta a méhét. 6 Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárta a méhét.
Elkána a békeáldozatból (hálaáldozatból)*, Annának jobb részt adott, mint Peninnának (a Károli fordítás szerint Anna kétakkora részt kapott, mivel őt Elkána „igen szerette”). Ez ébresztette föl Peninna haragját. Adott-e már Elkánának gyerekeket Annától? – Nem. – Akkor meg miért kedvez úgy a terméketlen Annának?
7 Így történt ez évről évre, valahányszor fölment az Úr házába, így bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8 Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?
Anna egyszer elhatározta, hogy „magasabb” helyen keres segítséget. Az ünnepi étkezés után, mely a szent sátor előudvarában történt, beljebb ment az udvarba. Ott tette le nagy nyomorúságát imádságban az Úr elé.
9 Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az Úr templomának az ajtófélfájánál. 10 Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. 11 Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét!
Anna tehát megígéri, hogy a fiú, akit az Úrtól kér, názír* lesz, egész életére Istennek szentelve. Sokáig imádkozott, csak az ajka mozgott. Csak férfiak imádkoztak nyilvánosan Izráelben.
12 Mivel hosszasan imádkozott az Úr színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13 Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, 14 és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból!
Éli megdöbbent rajta, hogy az asszony olyan sokáig állva maradt. Látta mozgó ajkait, s részegnek hitte. Tudta, hogy népe erkölcse nem a legszilárdabb. Nyilvános részegség nem lehetett ritkaság akkoriban.
15 Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. 16 Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17 Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!
Ez hatott Élire, nem is kérdezte meg, hogy mit kért az imádságában. „Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!”
18 Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.
Ez Anna hitének egyik bizonyítéka. Tudta, hogy az Úr meg fogja hallgatni imádságát!
19 Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az Úr előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkána a feleségével, Annával hált, az Úrnak gondja volt rá. 20 Egy idő múlva Anna teherbe esett, fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt.
Nem sokkal ezután Anna áldott állapotba került! Az Úr meghallgatta imádságát! Mintegy egy évvel a legutóbbi silói út után Annának fia született. Sámuelnek nevezte el. Illik hozzá e név: „Isteni meghallgatással ajándékozott”. „Az Úrtól kértem őt” – mondta Anna.
21 És mikor fölment az az ember, Elkána, egész háza népével, hogy bemutassa az Úrnak az évenkénti áldozatot, és teljesítse fogadalmát, 22 Anna nem ment el, hanem ezt mondta férjének: Majd az elválasztása után viszem el a gyermeket, hogy megjelenjék az Úr előtt, és végleg ott maradjon. 23 A férje, Elkána ezt felelte neki: Tégy úgy, ahogy jónak látod. Maradj itthon, amíg elválasztod. Csak az Úr tartsa meg ígéretét! Otthon maradt tehát az asszony, és szoptatta a fiát, míg el nem választotta. 24 Miután elválasztotta, elvitte magával, és vele együtt vitt egy hároméves bikát, egy véka lisztet, meg egy tömlő bort, és bevitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsiny volt.
Nagy áldozatot vittek. Sámuel még igen fiatal, legfeljebb négy éves lehetett. E nagy áldozatból derül ki, hogy Elkána valóban lévita.
25 Akkor levágták a bikát, a gyermeket pedig bevitték Élihez. 26 Az asszony ezt mondta: Kérlek, uram! A te életedre esküszöm, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted és imádkozott az Úrhoz. 27 Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. 28 Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És ott imádták az Urat. 1 Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az Úrban, visszaadta erőmet az Úr. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak.
Anna nem emlékeztette a főpapot, hogy az részegséggel gyanúsította meg őt. Tudta, nincs rá szükség, hogy felrója neki. Aki hálás, mint ő, jó dolgokat akar mondani. „És ott imádták az URat.” Hogy pontosan ki, az nem világos. Vajon Sámuel, Elkána vagy Éli? Sámuel is köztük lehetett.
Amikor a kis Sámuel a szent sátorban az Úrhoz imádkozott, az egészen különleges esemény volt: az Úrtól kiimádkozott gyermek egészen fiatalon ismerte meg az imádság által Istenhez vezető utat!
Jegyzetek:
Az 1Sám 2,1–10-ben olvassuk Anna dicsőítő énekét. Nagy hatású ének és imádság, mely összecseng Mária Lk 1,46–55-ből való dicsőítő énekével. Egészen különös, hogy Anna és Mária e pompás énekei évszázadokon keresztül megőriztettek, és fölvétettek a Bibliába. A Szentlélek munkáját kell látnunk ebben.
Rámátaim-Cófim – Tulajdonképpen „kétszeres Ráma”. A hátsó tag „thaim” kettősségre utal; úgy vélik, hogy a város két részre volt osztva, egy magasabban, és egy mélyebben fekvő részre. Cófim arra utal, hogy cúfiak laktak benne (vö.1Sám 9,5). Cúf volt annak a nemzetségnek a feje, amelyikbe Elkána tartozott (lásd 1. vers). Cófim jelentése: „őrizők”. Sámuel első könyve a későbbiekben következetesen csak Rámáról beszél.
Volt más Ráma is, többek között egy Naftali, és egy Benjamin törzsének a területén. Az Újszövetség a helyszínt már következetesen „Arimátiának” nevezi (gondoljunk Arimátiai Józsefre: Mt. 27,57).
Siló – Izráel Kánaánba érkezése óta a szent sátor Silóban állt (vö. Józs 18,1). Siló „pihenőhelyet” vagy „pihenést hozót” jelent (vö. 1Móz 49,10: „míg eljő Siló”). Lehetséges, hogy azért kapta ezt a nevet, mert ez volt a szent sátor „pihenőhelye” a sivatagban való vándorlás után.
Lévita – Az 1Krón 6,18–23-ban Elkánát a léviták között említik, a legelőkelőbb nemzetségből, a kehátiak közül. A 13. vers Sámuelt a két fiával említi együtt.
Évente egyszer – Az izráelitáknak évente háromszor kellett a szent sátorhoz menniük: páskaünnepre, pünkösdre és a lombsátrak ünnepére. Hogy Elkána évente csak egyszer ment el Silóba, azt jelentheti, hogy az emberek abban az időben e parancsolatot nem értékelték, mint ahogy vallási téren annyi minden értéktelenné vált számukra. Olyan korszakról van szó, amit össze lehet hasonlítani a mi korunkkal.
Két asszony – Egy férfinak egy feleség; így szól a teremtési rend (1Móz 2,24). Úgy tűnik, Izráelben szokássá vált, hogy egy férfinak több felesége volt, ahogyan az 5Móz 21,15-ben is látjuk, ahol szó van egy férfiról, akinek két felesége volt, egy szeretett és egy gyűlölt. Egynél több asszony Ábrahám és Jákób sátorában is sok nyomorúságot idézett elő. Anna volt Elkána első felesége; valószínűleg azért vette el Peninnát, mert Anna terméketlennek bizonyult.
Anna és Peninna – Anna: „kegyelembe fogadott”; Peninna: „korál” (szép, de kemény és éles).
Békeáldozat (hálaáldozat) – Az áldozat egy részét megtarthatta az áldozó magának, hogy ünnepi alkalommal elfogyassza.
Éli – Áron családjából való főpap, de nem Áron legidősebb fiától, Eleázártól származott, hanem Áron legkisebb fiától, Ítámártól. Éli unokáján, Ahitúbon át jut e tisztség Abjátárra. Salamon uralkodása idején szűnik meg Abjátár tiszte, és a főpapi vonal Cádókon át folytatódik. Élit bírának is tekintették, nem harcos, mint inkább békebírónak.
Hofni és Fineás – Hofni (egyiptomi): „keményfejű” vagy „béka”; Fineás (egyiptomi): „sötét bőrű”.
Seregek Ura – „Jáhve Zöbaót”, ahogyan a Bibliában annyiszor említik (vö. 2Kir 19,31; Ézs 9,6). A „seregek” itteni héber szava régi kifejezés a katonai erőre. Valószínűleg az angyali seregek Urát kell értenünk rajta.
Názír – Amint Sámsonnak, Sámuelnek sem nyírhatták a haját (szőrét). (Részletesebben lásd a 79. lecke jegyzetei között!)
Elválasztva – A gyerekeket igazán hosszan szoptatták, 2–3 évig. Lassacskán vonták meg tőlük az anyatejet, és szoktatták rá a rendes ételre. Talán négy évesen, vagy a negyedik évben vitték el Sámuelt Silóba.
Megjegyzések:
Előnyben részesít – Elkána előnyben részesítette Annát Peninnával szemben, éppúgy, ahogyan Jákób Ráhelt, majd később Józsefet. Ez mindig nehézségekre vezet.
Pörölni, perpatvart kelteni a családban – Peninna magatartása Annával szemben elgondolkoztat a pörölés, perpatvar mindenféle formájáról, ami keresztyén családban is előfordul.
Féltékenység – Pörölés, perpatvar, és mindenféle diszkrimináció alapja lehet a féltékenység. Fontos, hogy ne adjunk okot féltékenységre!
Az imádság, mint fegyver – Anna felülmúlhatatlan fegyvert vet be vetélytársával, Peninnával szemben: az imádságot. Még Sátán is tehetetlen az imádság fegyverével szemben. Az Úr meghallgatja az ilyen imádságot, és ad megoldást.
Fogadalom a hála jeleként – A hit egyik jele: Anna fogadalma. Amikor megfogadunk valamit, az jöhet félelemből, kötelességtudatból, de jöhet hálaadásból is.
Fiatal gyerekek és a hit – Elismert tény, hogy fiatal gyerekek egészen vallásosak lehetnek. Igen fontos ezeket a fiatal „palántákat” gondosan ápolni és ellátni. Gyerekek vezetése hitbeli fejlődésükben különleges dolog, amit sosem foghatunk föl elég komolyan.
Ellenőrző kérdések:
Szoktál te is nehéz helyzetben lenni? Voltál már elkeseredett és szomorú valami vagy valaki miatt? Mit szoktál tenni ilyenkor? Anna imádkozott és kiöntötte a szívét Istennek. Ez azt jelenti, hogy mindent elmondott őszintén Istennek. Utána már nem volt szomorú, Isten pedig válaszolt az imájára és megadta, amit kért tőle. Bátorítsuk arra a gyerekeket, hogy mondjanak őszinte imákat Istennek, és Ő válaszolni fog azokra. Mondjunk példát erre a saját életünkből. Beszélgessünk arról a gyerekekkel, hogy Istennek bátran elmondhatnak mindent, még azokat is, amiket másoknak nem szoktak.
Comments