Igehely (történet): Mózes gyermekkora, neveltetése a fáraó udvarában 2Móz 2,1-10
Aranymondás/kulcsige: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róm. 8.28
Óracél: Fogadják el jelenlegi helyzetüket, családjukat, és higgyenek abban, hogy Istennek jó terve van az életükkel!
Fő üzenet, központi igazság: Istennek terve van veled, melyben fontosak a gyermekkori élményeid!
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás: Jegyezd meg jól
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
2Móz.2. 1 Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. 2 Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. 3 De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. 4 A gyermek nénje pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 5 A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, szolgálói meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a cselédjét, és kihozatta azt. 6 Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 7 A kisfiú nénje pedig ezt mondta a fáraó leányának: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja a gyermeket? 8 A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 9 Vidd magaddal ezt a gyermeket, mondta neki a fáraó leánya, és szoptasd! Megadom jutalmadat. Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 10 Amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki.
A fáraó, aki nem ismerte Józsefet, elnyomta a zsidókat. Amikor kemény munkával sem tudták úgy meggyötörni őket, hogy csökkenjen a népesség létszáma, a bábáknak adott parancsot, hogy minden zsidó újszülött fiút öljenek meg. A bábák azonban nem engedelmeskedtek, mire megszületett a határozat, hogy a fiúkat közvetlenül születésük után vessék a Nílusba. A lányok élhettek tovább.
Bevezetés:
Amrám*, Kehát* utóda Lévi törzséből, aki Jákób és Lea fia; Jókebedet*, a nagynénjét vette feleségül*, aki szintén Lévi törzséből származott. Először lányuk született, Mirjám*, majd néhány évvel később Áron*.
Lévi törzsét Jákób a halálos ágyán elátkozta Lévi (és Simeon) gyilkossága miatt (lásd sikemi vérfürdő – 1Móz 34). A léviták szétszórattak a többi törzs között. Vagyis nem túl szép jövő várt rájuk az Ígéret földjén. A pusztában ez az átok áldássá változott megfelelő és engedelmes magatartásuk miatt az aranyborjú körüli eseményekben (2Móz 32). Az Ígéret földjén a lévitáknak ez a szétszóratása különös módon és valóságosan megtörtént: a szent sátorban (később a templomban) kellett szolgálniuk, és meghatározott városokat kaptak szerte az országban. Az elsőszülöttek helyébe léptek, akiké eredetileg lett volna az Úr szolgálata (vö. 4Móz 3,6–13.45).
Történet:
Amrámnak és Jókebednek már volt egy lánya, Mirjám, és egy három éves fia, Áron. Most még egy fiú született. Boldogok? Igen, mert minden gyermek Isten ajándéka. De gondjuk is van. Hisz a fáraó nemrég adott parancsot, hogy minden zsidó újszülött fiúgyereket dobjanak a Nílusba. Nem tudjuk, hogy maguknak a hébereknek is végre kellett-e hajtani ezt a parancsot. A Zsid11,23 alapján azonban úgy értelmezhetjük, hogy az rájuk is érvényes volt. Azt olvassuk ugyanis, hogy szülei „nem féltek a király parancsától”. A kicsi elrejtése hitbeli cselekedet volt. Jókebed magánál tartotta újszülött fiát, amíg csak lehetett, mert különlegesen szép és egészséges gyerek volt. Három hónapig rejtegette, ami aztán mégis veszélyessé vált. Három hónapos csecsemőt már nem lehet csöndben tartani. Az egyiptomiak biztosan megtalálnák! Ők nem tudják tovább védeni; csak az Úr tudja megmenteni. Jókebed elhatározta, hogy eltávolítja a gyereket a házból. Vett egy gyékény ládácskát*, szurokkal és gyantával kívül-belül bekente, hogy ne süllyedjen el. Berakta gyerekét a ládikába, ráerősítette a tetőt, és kivitte a Nílus partjára. Majd elhelyezte a magasra nőtt nád* között, Istenre bízva.
Vajon hitbeli gyengeségről van szó? Hiszen előfordul, hogy a hit gyengeséggel keveredik. Õk viszont reménykedtek, hogy valaki megtalálja a gyermeket, és felneveli. Azt is mondhatjuk hát, hogy hitbeli cselekedet volt a gyermeket a veszélyes Nílus partjára kitenni. Éppen oda, ahová a fáraó lánya rendszeresen járt fürödni. Csak egy szavába került volna, hogy a gyermeket megfojtsák. Jókebed akár azért is választhatta a gyékény ládácskát, hogy az egyiptomiak azt gondolják, itt valami „isteni bárka” tűnt fel (vö. a Jegyzetekben: „gyékényláda”). Összességében mégsem ismerjük Jókebed cselekedetének okait.
A fáraó lánya talán minden reggel arra jött udvarhölgyeivel, hogy megfürödjön a szentfolyóban, a Nílusban. Most is így történt. Mirjám látta, hogy közelednek. Míg udvarhölgyei a vízparton sétáltak – talán hogy a kíváncsiskodókat távol tartsák – a hercegnő bement a vízbe. Egyszer csak észrevette a nád közé rejtett ládácskát. Kíváncsian hozatta ki a szolgálójával. Vajon nem egy „isteni hajócska”? Levette a fedelét, meglátta a síró kisfiúcskát, és megszánta. Mindjárt látta, hogy „a héberek gyermekei közül való”. Elhatározta, hogy megmenti a vízbefúlástól, örökbe fogadja.
Mirjám odalépett a hercegnőhöz. Felcsillant előtte öccse megmentésének lehetősége. „Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja a gyermeket?” kérdezte. S természetesen az anyjára gondolt. A hercegnő szívesen fogadta a jó ötletet. Mikor Mirjám az anyjával, Jókebeddel visszatért, megparancsolta: „Vidd magaddal ezt a gyermeket, és szoptasd! Megadom jutalmadat.” A kisfiú újra hazakerült. Senki sem merészelte már ezt a gyermeket, akit a hercegnő adoptált, a Nílusba dobni.
Amíg Jókebed gondoskodhatott a gyermekről, nem adott neki nevet. (Nem olvassuk.) Végül úgy megnőtt a kisfiú*, hogy búcsút kellett venni tőle. Elég nagy lett, hogy elvigyék a palotába.
A kis zsidóból herceg lett, a fáraó leánya saját fiaként fogadta. Egyiptomi nevet adott neki: Mózes*. Azért nevezte így, mert a vízből mentette ki. Így gondoskodott az Úr Mózesről. Nemcsak a biztos haláltól mentette meg, hanem úgy vezette, hogy kora legjobb nevelését kaphassa, s ezáltal készüljön későbbi küldetésére.
Mózes a fáraó udvarában maradt negyven éves koráig. Az ApCsel 7-ben olvassuk, István vértanú beszédében, amit a Nagytanács előtt mondott, hogy Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére megtanították*, és hogy kiváló volt szavaiban és tetteiben (22. v.). Neveltetése arra irányult, hogy udvari funkciót tölthessen be. (Egy zsidó történetíró mondja el, hogy Mózes generálisként harcolt az etiópok ellen.)
Mózesnek később Izráel népét kellett kivezetnie Egyiptomból.
Fontos volt hát, hogy gondos nevelésben részesüljön.
Jegyzetek:
Amrám – „Fenséges nép; a védő felmagasztaltatik”; vö. 2Móz 6,20. Amrám 137 évet élt. Lásd még 4Móz 26,58–59!
Kehát– Lévi második fia, Gerson és Merári testvére. 133 évet élt (Lévi 137-et); vö. 2Móz 6,16–18. Feltűnő, hogy a 2Móz 6-ban csak Lévi, Kehát és Amrám neve áll. Utódai a kehátiták, akik a gersonitákkal és a meráritákkal alkották a lévitákat.
Jókebed– „Jahve dicsőséges”. Nagynénje a férjének, Amrámnak– Az ilyen házasságokat csak később tiltották meg (vö. többek között 3Móz 18,12).
Mirjám– „Felmagasztalt”, a Mária héber formája, mely gyakran előforduló zsidó név. E szakaszban csak mint „a kisfiú (Mózes) nénje” szerepel; a neve csak később jön elő, a 2Móz15,20-ban: „Mirjám prófétanő, Áron nénje”. Õ a legidősebb a három gyermek közül, elég idős, hogy testvérére „vigyázzon” a Nílus partján. Áron akkor még csak három éves volt. Mirjám 40 évvel a kivonulás után halt meg Kádésban (vö. 4Móz 20,1), 130–140 éves lehetett. Õ is próféta volt; ő maga mondja, hogy az Úr: „általunk (ő és Áron) beszélt”.
Áron– E szakaszban még nincs említve. Majd csak a 2Móz 4,14-ben említi nevét az Úr, a csipkebokorból: Áron, Lévi nemzetségéből. 3 évvel idősebb Mózesnél (vö. 2Móz 7,7). Valószínűleg röviddel a zsidó újszülöttek meggyilkolásának parancsa előtt születhetett.
Gyékény ládika– A Nílus partján sok gyékény nőtt. Az egyiptomiak könnyű csónakokat készítettek belőlük. Olyan bárkákat, melyek néha istenszobrokat vittek, és bizonyos ünnepek alkalmával a Nílus vizére tették, ami magával vitte azokat. Körmeneteiken is ilyen bárkácskában szállították istenszobraikat.
A hercegnő kíváncsi, de elővigyázatos is volt, amikor fölfedezte a gyékény hajócskát. Az itt található héber „ládácska” ugyanúgy jelent „bárkát” is.
Nád– A „szuf” héber szót mind a Károli, mind az újfordítású Biblia „sás”-ként fordítja, de inkább nádról van szó, méghozzá a Nílus menti nádról.
Megnőtt a kisfiú– Pontosan nem tudjuk, hány éves lehetett, de keleti szokás szerint 2–3 éves, sőt gyakran 4–5 éves korban választották el a gyermeket. A Biblia annyit ír: „Amikor felnőtt a gyermek.”
Mózes– A név héber igéből származik, ami „kihúzást” jelent. Mózes kb. Kr.e. 1525-ben született.
Minden bölcsesség – Az ApCsel 7,22 szerint Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére megtanították. Ismert egyiptomi tudományok: olvasás, írás, számolás, matematika és természettudomány, asztronómia, gyógyítás, erődítmények kiépítése, stratégia, államismeretek. Az egyiptomiak végeztek agy- és szemműtéteket. Ismerték a Föld távolságát a Naptól, és kiszámították a Hold változását. Gyanítják, hogy rendelkeztek nagy mechanikai vagy elektromágneses erőkkel is
Comments