Igehely (történet): Mt 4,1-11: Jézus próbatétele és győzelme
Aranymondás/kulcsige: Jak 4,7 "Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek."
Fő üzenet, központi igazság: Jézus, bár Isten Fia, de ember fiaként állt ellene az ördögnek, ezzel mutatva meg nekünk, hogy szabad akaratunkkal ellene állhatunk minden kísértésnek.
Minimum követelmény: Saját szavaival mondja el Jézus megkísértésének történetét.
Üzenet/téma:
1.Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék: A táblán:bűn(erről már tanultunk) Mi előzi meg a bűnt? kísértés = bűnre csábítás. A játék előtt soroljanak fel bűnre csábító kísértéseket. Írjuk fel a táblára! Indulhat a játék.
Kísértős-játék: Egy gyermek kimegy a teremből. A többiek szétszórtan helyezkednek el a teremben. Ők KRESZ-táblák lesznek, egy gyermek pedig, mint Jézus áll a terem végén. Minden gyermek kezébe adunk egy tiltó táblát (piros szegélyű, kerek tiltó táblák legyenek, rajta a kísértések szimbólumai). Behívjuk a gyermeket, akinek az a feladata, hogy eljusson a célba: Jézushoz. Séta közben megáll egy tábla előtt, és megfogalmazza arról leolvasható „kísértést”(! Pl: De jó lenne megint enni egy kis csokit! vagy Muszáj anyától szó nélkül elvenni egy százast!) Ekkor a „tábla” megszólal a tiltást hangsúlyozva . Pl: A csokoládéhoz nyúlni tilos! vagy Anya pénztárcájához nyúlni tilos! Ekkor Jézus figyelmezteti a bűnre: ez torkosság, ez lopás stb.) Néhány akadály után eljuthat Jézushoz, ahol megköszöni Neki, hogy várt rá, és segített legyőzni a kísértést.
2. Dicsőítés – énektanítás: Igéd Élet (Pintér Béla Minden mindenben c. album)
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Jézus megkeresztelése után azonnal telve volt SzSz-el (Ő irányította gondolatait, cselekedeteit).
Mt.4.1 Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög.
Sátán=kísértő. Ahogy Évát is megkísértette, most Jézust is. Ha sikerül, hogy Jézus vétkezzen, nem lett volna szabadulás az emberiségnek. Bűnös Közbenjáró nem tehet semmit. A kísértést kapni még nem bűn! Választásod van!
2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.”
A test megkísértése. Ha (Évánál „csakugyan”) – kétkedést idéz elő. Isten szavát megkérdőjelezi – vigyázzunk erre!
4 Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” [5Móz 8.3]
Meg van írva – ez a legjobb válasz (persze helyesen alkalmazva) –
5Móz.8.3Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.
Szegénység, éhség, vagy bármi kellemetlenség nem szabad, hogy arra csábítson, hogy megszegjük Isten parancsait, és kételkedjünk az Ő hűségében. Vagyis a testi szükséglet - Jézus szerint - az Úrral való kapcsolat után jöhet csak. Az Istennel való lelki kapcsolatomat nem helyezhetem egy pillanatra sem második helyre azért, hogy pillanatnyi, egzisztenciálisnak tűnő dolgokat előteremtsek vagy megoldjak.
5 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, 6 és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” [Zsolt 91:11–12]
Dicsőség. Ki ne szeretne középpontba kerülni? „Ha” – a 91.Zsolt-ból idéz, de kihagyja „minden utadon”. Bármit teszünk, vagy bármi történik velünk, akárhol vagyunk is, angyalok vigyáznak ránk. Ott vannak, amikor a halál közeledik, ha szívből tudjuk mondani, ami a Zsolt 91,9-ben van: „Az Úr az én oltalmam...” De a „minden utadon” szavak még mást is tartalmaznak: azoknak olyan utaknak kell lenni, amelyek nincsenek ellentétben Isten akaratával. Akkor vezetnek bennünket kézen fogva az angyalok. Van még más hibás is abban, amit az ördög mondott. Úgy tüntette fel, mintha ez a textus csak Jézusra vonatkozott volna. De ez egy általánosan érvényes ígéret, minden szentre vonatkozik a földön. Az összefüggésükből kiragadott bibliai textusoknál jó, ha mindig megnézzük annak másik jelentését is, hogy ne essünk tévedésbe, vajon arra céloz-e valóban a Szentírás, amire gondolunk.
7 Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 5Móz 6:16]
5Móz.6.16Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat, ahogyan kísértettétek Masszában. Mózes arra emlékeztette a népet, hogy az Urat Masszánál és Meribánál megkísértették, amikor általa felszólították, hogy vízről gondoskodjék, mikor az, emberileg szólva, lehetetlen volt. Nem jó az Urat felszólítani, hogy gondoskodjék rólunk. Azonnal az a veszély fenyeget, hogy a „saját utunkon” járunk, a kormányt a saját kezünkbe vesszük, de azzal a gondolattal, hogy Isten megoltalmaz bennünket. Ez vakmerőség!
8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9 és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”
Hogy az ördög ezt megtehette, azt bizonyítja, hogy nagy hatalmat kapott Istentől, hogy Sátán a világ ura. Olyan bűnre próbálta rávenni, amiből sok másik bűn származik, a gőg, mely hatalomra vagy gazdagságra vágyik. Kicsit leborulni a Sátán előtt. Az ország – nem a mennyek országa lenne.
Csúcspont:
10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” [5Móz 6:13]
11 Ekkor a Sátán elment, és angyalok jöttek Jézushoz, hogy szolgálatára legyenek.5Móz.6.13Az Urat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld, az ő nevére esküdj!
Jogos haraggal, rendíthetetlen szilárdsággal mondta ezt Jézus. Megtartotta a legfőbb parancsot!
Erre nem tudott Sátán felhozni semmit!
Jézus, a győztes – most is és a később is, mindig győzött.
Az asszony utódja a kígyó utódja ellen: 1Móz 3.15 az Úr harcot hirdet Sátán (kígyó) ellen
Isten igéje a legjobb fegyver – Csak úgy kiragadni textusokat összefüggésükből, és azokat „fegyver”ként használni, annak semmi értelme, és nincs is hatása és helytelen. Gondosan kell bánnunk Isten igéjével – tanulás! Isten nagyon sokszor úgy segíti az övéit, hogy egy-egy igét az eszükbe juttat. Egy ígéretet újra élővé tesz számukra, és megragadja őket egy-egy nehéz helyzetben. Ígéretünk van ugyanis arra, hogy Isten senkit nem enged feljebb kísértetni, mint ahogy azt elhordozhatná az, aki Istennel jár, és az Ő erejében bízik
Jegyzetek:
Sátán, ördög, kísértő – A Sátán név jelentése: ellenség, üldöző, vádoló. Ő Isten és az ember legfőbb ellensége, aki mindent megkísérel azért, hogy Istennek az emberrel kapcsolatos tervét meghiúsítsa. Eredetileg maga is jó angyal, aki Isten ellen lázadva elbukott.
– az ősi kígyó (Jel 12,9)
– az egész földkerekség megtévesztője, elhitetője (Jel 12,9)
– a gonosz (Mt 13,19.38)
– embergyilkos kezdettől fogva (Jn 8,44)
– a hazugság atyja (Jn 8,44)
– e világ fejedelme (Jn 12,31)
Negyven nap és negyven éjjel – Mózes negyven nap és negyven éjjel volt a Sínai hegyen. Föltételezhetjük, hogy ez alatt az idő alatt semmit sem evett. Isten közelsége erőt adott neki (lásd 2Móz 34,28). Illés is ennyi ideig volt a pusztában, úton a Hóreb hegyéhez. (lásd 1Kir 19,5–8).
(1Pt. 2.1-3 Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. )
Jak. 3.16 Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.
Ef. 4.25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.
Zsolt. 101.7 Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt. )
Jegyzetek:
Összekapcsolás: Jézus a pusztában 40 napig volt. Nem evett. Vajon mivel töltötte az idejét? A sátán mivel kísértette meg? Hogyan állt ellene Jézus? Jézus megkérdőjelezte a sátán hatalmát? Miért mondta a sátán, hogy mindezt neked adom? Mit jelent az, hogy valaki előtt leborulunk és imádjuk?
Voltál már nagyon éhes? Mennyi volt a legtöbb idő, amíg nem ettél? Kiéhezett állapotban legtöbbször nem tudunk helyesen dönteni, olyasmit is megennénk, amit máskor nem. Jézus ebben is példát adott, hogy a legnehezebb helyzetben is lehet helyesen dönteni. Az ördög célja vajon az-e, hogy nekünk jó legyen? Vajon mi a valódi célja az ördögnek? (Jn 10,10)
Jn.10. 10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”
Comments