Igehely (történet): Ján 6,1-14: Ötezer ember megvendégelése (Máté 14,13–23; Márk 6,30–46; Lukács 9,10–17)
Aranymondás/kulcsige: Fil 4,19: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban."
Óracél: Lássák meg, hogy Jézus gondoskodik mindazokról, akik követik őt.
Fő üzenet, központi igazság: Jézus betölti szükségeidet
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás: Örökké ugyanaz (PB: Minden mindenben)
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
Jn.6.1-15 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.” Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?” Jézus ezt mondta: „Ültessétek le az embereket.” Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba.” Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek. Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.
Jegyzetek:
- Hálát adni, megáldani:
- A Jn 6,11-ben azt olvassuk, hogy Jézus hálát adott a kenyerekért és a halakért. A Mt 26,26–27-ben az utolsó vacsora alkalmával Jézus megáldotta a kenyeret és hálát adott a borért. A Mt 14,19; Mk 6,41; Lk 9,16 és Mt 26,26 az „eulogeo” görög szót használja, amely egyaránt jelenti azt, hogy „áldani” és „hálát adni”.
- A Mt 26,27-ben és a Jn 6,11-ben az „eucharisteo” szót találjuk, ami „hálát adni” jelentésû (gondoljunk a róm. kat. misében szereplõ eucharistiára). Nálunk többnyire az a szokás, hogy evés elõtt áldást kérünk az ételre, evés után pedig hálát adunk érte.
- Mivel és hogyan szolgálhatják a gyerekek az Urat! Mi az a kevés, amit odaadhatnak neki, amit aztán Õ meg tud szaporítani?
- Bizonyságtétel az iskolában, otthon, betegség idején... Zsebpénzükkel a missziót támogathatják... Imádkozhatnak társaikért... stb.
5Móz.18.15 Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok!
5Móz.18.18 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok.
Ézs.58.7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!
Bárhol járt, csodákat tett,
Hatalommal beszélt Isten országáról,
Vakok szemét nyitotta meg,
A béna felállt, vígan járt új táncot,
Szavára elcsendesült a tenger,
A tomboló szél megállt.
ref:
Ő a Király, ma is itt jár,
Eljön hozzád, meglátogat,
Nem változik, nem gyengül el,
Örökké ugyanaz marad!
Bűnöket bocsátott meg,
A sebzett szívek nála meggyógyultak,
Elég volt, ha szólt egy szót,
Láncok ócska rongyként, mind a földre hulltak,
Öt kenyérrel és két kis hallal, sok ezren laktak jól.
Comments