VIGYÁZZ! OKKULTIZMUS!
Okkultizmus jelentése: titkos tudomány. Azokat a tanításokat és praktikákat értjük rajta, amelyek érzékfölötti erőkkel foglalkoznak, erre érzékeny személyek (médiumok) segítségével.
Babonának nevezzük azt az Istentől elszakadt hitbeli magatartást és gyakorlatot, amely titkos törvényszerűségekre támaszkodva úgy véli, hogy az ember megbirkózhat az élettel az élő Isten segítsége nélkül.
Ha az emberek tudnák, mi rejlik a babona és a varázslás mögött, borzadállyal fordulnának el tőle.
Mennyi a tudatlanság ezzel a veszélyes területtel kapcsolatban, mennyi a vétkes könnyelműség a démoni hatalmak működésével szemben, amelyek a segítség látszatával oly sok embert, családot, sőt azok utódait is az örök kárhozatba visznek. Milyen sokan lehetnének ismét boldogok, vidámak és egészségesek, ha fölismernék, hogy nyomorúságuk a démoni hatalmakkal való tudatos vagy tudatlan kapcsolatuk rettenetes következménye.
Mert van szabadulás a babona kötelékeiből, és minden démoni megkötözöttségből, amelyben ma ezrek meg ezrek szenvednek, és nyomorúságosan tönkremennek.
Honnét ered a babona és az okkultizmus?
Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy ún. "felvilágosult" korunkban, amelyben a tudomány olyan jelentős szerepet játszik, és az ember nagy fejlődésről beszél, oly nagymértékben elterjedt a babona?
Hogyan lehetséges, hogy még művelt emberek is behódolnak a babonának, és okkult praktikákhoz folyamodnak? Legyen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, egészséges vagy beteg, ha valaki azt hiszi, hogy Isten nélkül is boldogul az életben, akkor valamilyen módon, tudatosan vagy tudatlanul, áldozata lesz ennek az ördögi rabszolgaságnak, mivel a boldogság utáni természetes vágyakozás, mely mélyen benne van az ember szívében, erre ösztönzi. - Szórakozásra, időtöltésre való vágya indítja arra, hogy mindent kipróbáljon, anélkül, hogy közben gondolkodna is valamit, vagy "anélkül, hogy hinne benne" - ahogyan mondani szokták.
Mindazokat, akik hitüket nem az élő Istenbe vetik, gyötri a szerencsétlenségtől, veszteségtől, betegségtől és haláltól való félelem, és arra ösztönzi őket, hogy minden eszközzel védekezzenek. Minden jó, amiről azt mondják, hogy segít vagy használ, mindegy, hogy milyen gyökérből származik...
Az embert mohó kíváncsiság indítja arra, hogy jövőjét kutassa, sorsát fürkéssze, életének talányát megismerje, mégpedig az emberi "bölcsesség" és a titkos mesterkedések segítségével, anélkül, hogy tudakolná Isten Igéjét és akaratát. Elmegy a jósnőhöz, hogy megtudja jövendőjét, vagy hogy házastársa hűséges-e, a látnokhoz, hogy távoli hozzátartozója él-e még, vagy hogy hol található valamely elveszített értéktárgya. Kártyát vettet magának, hogy megtudja: ez vagy az a vállalkozása jövedelmező-e, vagy hogy honnan fenyegeti veszedelem. Horoszkópot készíttet, hogy megismerje sorsát, ráolvastat magára, hogy a betegségét kiűzzék. Kedélyes társasággal együtt asztalt táncoltat, és rendkívül szórakoztatónak találja, hogy meg lehet kérdezni a holtakat mint szellemeket, és rejtett dolgokat le lehet leplezni.
Mindenekelőtt a fiatalok veszélyeztetettek, mivel csak ritkán sejtik, hogy mibe bonyolódnak. Kíváncsiság és unalom sokakat visz bele okkult körökbe. Az egyik szeretné egy fontos vizsga eredményét megtudni, a másik nem hiszi, hogy egy poharat valamilyen "szellemi kéz" mozgat, és ezért saját szemével szeretné azt látni.
Sokan mágia segítségével akarnak győzni az üresség és tehetetlenség érzése fölött - csaló illúziók, ahogyan az hamarosan kiderül.
Az okkult dolgokkal való foglalkozásra ma bőségesen akad ösztönzés. Könyvek, horror-videók és Sátán-filmek árasztják el a médiumok piacát.
A legtöbben úgy gondolják, hogy mindez hum-bug, nevetnek rajta és azt mondják: "Természetesen én nem hiszek ezekben a dolgokban". Mások azért csinálják, mert kedvüket lelik a titokzatos dolgokban, vagy mert így akarnak kedvében járni vendéglátójuknak, vagy nem akarnak a társaságban feltűnést kelteni; ismét másokat titkolt sóvárgás indít a jövendölés és a varázslás tiltott műveletei felé - mígnem egy napon meglepi őket a búskomorság, az idegösszeomlás, a kétségbeesés, úgyhogy akár az öngyilkosságig is eljuthatnak.
Nem tudják, hogy mindezek a dolgok veszélyes igézet alá viszik őket, ami az egész további életüket tönkreteheti, de mindig súlyos zavarokat, betegségeket, szétszórt lelkiállapotot, boldogtalanságot, viszálykodást, ingerlékenységet, dühöngésre való hajlamot, bosszúvágyat és üldözési mániát von maga után. Nyomorúság és reménytelenség a következmény, valamint egy különös és ijesztő "hinni nem tudás" Isten Igéjében, sőt, gyűlölet a megváltás üzenete és minden isteni dolog iránt.
Ki áll mindezek mögött?
Hogyan magyarázható a lelki élet eme beteges megnyilvánulása egészséges értelmű embereknél? Aki ismeri e jelenségek hátterét; annak elmegy a kedve a nevetéstől. Megrendülve és rémülten fordul el mindettől. A babona, valamennyi kihatásával együtt az ördög kínálata, aki fölött a felületes vagy tudatlan emberek könnyelműen gúnyolódnak, és azt a túlfűtött fantázia termékének nevezik, akivel a félénk kedélyeket és gyermekeket riasztgatják.
Mások a sátánizmusban (ördögimádás) új kulturális formát látnak, amelyben az üdvösséggel kapcsolatos pozitív, humánus gondolatokat lehet megfogalmazni.
Micsoda tévedés! Aki így beszél, az még nem ismeri ezt a félelmetes hatalmat, vagy pedig az már behálózta őt.
Ki hát az Ördög?
Ahhoz, hogy ettől az ellenségtől megmeneküljünk, tudnunk kell, ki ő és melyek a szándékai. Itt csak a mindentudó Isten adhat érvényes felvilágosítást. Őt kell kérdeznünk. Isten Igéje, a Biblia nem hagy minket tudatlanságban e személy felől.
Az Ördög neve a görög "diabolosz"-ból származik, ami azt jelenti: szétdobáló, csalárd módon támadó, bűnre csábító. A Sátán héber szó, azt jelenti: ellenség, vádló, ellenfél, ellenálló. Nevezik még a Gonosznak, szörnyetegnek, megtévesztőnek, csalárdnak vagy megrontónak.
Az Ördög "a sötétség világának ura", a "gonoszság szellemi hatalmassága", "a szellem, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik"
(Máté 4,1; 13,39; 25,41; Efézus 4,27; 6,11; 1Péter 5,8; Jelenések 12,9; 20,2; 20,10; Jób 1,6-12; 2,1-7; 1Krónika 21,1)
Az Ördög származása
Ezt a személyt egykor "Lucifer"-nek, "fényes hajnalcsillag"-nak nevezték, akkor még dicsőséges kerub volt, hatalmas angyalfejedelem.
A sorsával elégedetlen Lucifer fellázadt a Mindenható ellen. Olyan akart lenni, "mint az Isten" ezért Isten letaszította őt, így lett Luciferből Isten ellensége - a Sátán.
Mikor Isten hat nap alatt helyreállította a sivárrá vált földet, uralkodót adott neki: az embert Ádámot. A Sátánnak azonban sikerült - mint "ősi kígyónak" - az első emberpárt rászedni és engedetlenségre csábítani, és így elbuktatni. Az ördög bennük is fölkeltette a vágyat, hogy olyanná legyenek, "mint az Isten". Megcsalta őket, és a maga alattvalóivá tette.
(Ézsaiás 14,12-15; Ezékiel 28,14-17; Lukács 10,18; 1Mózes 1,2; Ézsaiás 45,18; 1Mózes 1,3; 2,17; 3,1-7; 2Korintus 4,3-4; 11,3.14; János 8,44)
Mit akar az Ördög?
Az ember tévútra vezetésével a Sátán romlásba döntő hatalomhoz jutott fölötte: "Aki bűnt cselekszik, az Ördögtől van." Isten Fia ezért "e világ fejedelmének" nevezi ezt a hatalmasságot. Bizony, az emberiség fölötti hatalma oly nagy, hogy a Biblia még "e világ istenének" is mondja. Milyen borzalmas és megrendítő!
A Mindenható elleni olthatatlan bosszúvágyában minden embert romlásba akar dönteni azzal, hogy rabszolgáivá teszi őket. Ehhez minden eszközt felhasznál. Ahhoz, hogy eltérítse őket Jézus Krisztusba, a Megváltóba vetett üdvözítő hittől, a megvakított emberek előtt kívánatossá teszi a babonákat. Ezáltal vonja őket a maga igézetébe.
Amikor Isten Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus a Földön járt, az Ördög odáig merészkedett, hogy még Őt is megkísértse és lehetőleg elbuktassa. Istene iránti engedelmességében Jézus azonban ellenállt az álnok kísértőnek, és győztes maradt.
(János 14,30; 2Korintus 4,3-4; Márk 1,13; Lukács 4,1-13; 22,3.31; 1János 3,8)
Okkultizmus és babona a nevén nevezve.
Ami a világra vár, az a babona növekvő áradata, a romboló tévtanok növekvő sokasága, a népek gyógyíthatatlan zűrzavara és tanácstalansága, háborúk és háborús veszélyek... s a vég: Isten méltó ítélete!...mindezt Isten előre megmondta! Miért mindez? - Mi már tudjuk.
Ennek a világméretű nyomorúságnak az okozója az Ördög, aki kezdettől fogva embergyilkos.Aki elszalasztja az Isten Fia által felkínált szabadítást, annak mindez osztályrésze lesz.
Hallgass a figyelmeztetésre!
A babona által azonban a Sátán az áldozatait sűrű homállyal veszi körül; saját romlásukra és vesztükre elaltatja a lelkeket. Csalárd eszközei, félrevezetései közül csak a leggyakoribbakat soroljuk fel röviden a következőkben.
Mindezek gyakorlását Isten "utálatos bűn"-nek nevezi, amely haragja ítéletét érdemli ki.
Jelek magyarázása. Hisznek bizonyos jelekben, amelyek szerencsét hoznak vagy bajt okoznak. Ilyenek a szerencsemalac, szerencsegomba, szerencse gyűrű, szerencsecserép, amulett, szerencsepatkó, négylevelű lóhere, katicabogár, kéményseprő, keresztbe-kézfogás, fülcsengés, fekete macska, reggel púpos emberrel találkozni stb.
Figyelés számokra. Bizonyos számoknak szerencsét vagy szerencsétlenséget tulajdonítanak. Félelem a 13-as számtól; 13 személy az asztalnál, háromszor tüsszenteni, kettővel, hárommal osztható számok, három keresztet rajzolni az ajtóra vagy a kenyérre.
Napok megkülönböztetése. Figyelés bizonyos napokra, órákra, időszakokra, amelyek meghatározzák a cselekvést, vagy annak elhagyását. Ez gyakran kapcsolatban van babonás cselekedetekkel, amikor pl. nem szabad utazni, házasodni, mosni, hajat vagy körmöt vágni.
Madárszóra ügyelni. Amikor a kuvik kiált, a szarka csörög, a varjú károg vagy a kakukk szól, számolják, hány évig fognak még élni.
A csillagokra figyelés. Figyelik az állatkört, amelyben születtek, használják az asztrológiai naptárt, bizonyos dolgokat csak telihold, másokat csak újhold, ismét másokat csak fogyó hold idején cselekszenek, pl. gyógyszerszedés. Az égöv jeleit hordani is ide tartozik.
Jövendőmondás. Kutatni a múltat, vagy a jövendőt tudakolni kártyavetőnők, cigányasszonyok, jósnők felkeresésével, kávézaccból, ólomöntésből, kéz vonalaiból, álomfejtés útján, vagy pénzfeldobással. Ide tartozik a betegség megállapítása íriszdiagnosztikával is.
Asztrológia. A csillagjóslás a Sátán egyik leghatásosabb elvakító eszköze, amellyel megjövendöli az egyének, sőt egész népek jövendőjét és sorsát. A csillagok állása szerint készítik a horoszkópokat és magyarázzák a csillagjeleket.
Varázsszavak. Ahhoz, hogy szerencséje legyen, vagy a bajt elkerülje, az ember összeszorítva a hüvelykujját, "nyak- és lábtörés"-t kíván, halpikkelyt hord a pénztárcájában és gesztenyét a zsebében, kenyeret és sót tesz a kályha mögé, lekopogja a dolgot stb.
Varázslás: Míg az ún. "fehér mágia" rendszerint "természetes" vagy "kegyes" köntösben dolgozik, miközben visszaél "a három legszentebb névvel", és a kereszt jelével gonoszul mesterkedik, sőt még a Bibliát is varázseszközként használja addig a "fekete mágia" tudatosan és közvetlenül áll kapcsolatban az ördöggel, hogy becsvágyból és kapzsiságból természetfölötti dolgokat és hazug csodákat hajtson végre.
Fekete mágia. Ez a "Mózes 6. és 7. Könyvét" használja (melyeknek Mózeshez semmi közük nincs; a nevet ördögi csalárdság adta), ezt a veszélyes, óindiai varázsló könyvet, vagy ehhez hasonló könyveket, mint a "Menny hét zárja" - "Mennyei levelek" - "A bennünk levő mágikus erők" - "János tíz könyve" Lorber Jakabtól stb.
Inga vagy láncán függő ezüstóra, vagy valami más, zsinóron függő tárgy arra szolgál, hogy segítségével emberek és állatok betegségét és annak gyógymódját megállapítsák. Fényképek, térképek és ruhadarabok fölött is szoktak ingázni, hogy eltűnt emberek és elveszett holmik nyomára bukkanjanak. Állatok vemhességének megállapítására is használják az ingát.
Varázsvessző. Mogyoró- vagy fűzfavessző, olykor acélpálca segítségével keresnek vízeret a szabadban vagy a ház alatt. De használják gránitkő, érc, szén, olaj és más nyersanyagok felfedezésére. Ez a módszer az ún. "földsugárzás"-sal, amely állítólag krónikus betegségeket, sőt rákot is idézhet elő, új alkalmazási területet talált. Noha ezt a sugárzást a varázsvessző használóján kívül még sohasem igazolták, mégis ezrek hisznek a létezésében és az emberekre gyakorolt káros hatásában. A vessző jövendőmondó eszköz, ugyanúgy, mint az inga.
Ráolvasás. Alkalmazzák emberek vagy állatok megbetegedésekor, amikor "bölcs asszony" vagy a csodadoktor olvas rájuk titkos igéző szavakat. Vannak, akik önmagukra vagy másokra olvasnak "varázsigéket", "a három legszentebb névben", még a Bibliából vett Igékkel is. Szuggeszció, varázscédulák, megszentelt amulettek vagy áldáskoszorúk által akarják elűzni az ember betegségét, vagy vélik megóvni attól.
Varázsáldás. Imaformulák elmondása tűzoltásra, "áldás" kimondása vérzéscsillapításra, szemölcs-eltávolítás telihold idején igéző szavakkal, titokzatos cselekvések éjfélkor a temetőben, keresztúton, s közben visszaélnek Isten nevével, hogy a lelki vagy testi bajt megszüntessék.
Mágikus és más okkult gyógyászati módszerek. Távgyógyítás telefonhívásra, mágneses terápia, gyógyítás idegen testek magnetizmusa segítségével, szuggeszcióval vagy hipnózissal, homeopátia használata. Az úrvacsorai kenyér és bor mágikus alkalmazása, akupunktúra, akupresszúra, talpmasszázs stb.
Meditációs praktikák. Ide tartoznak: jóga, transcendens meditáció és autogén tréning. Ezeket a praktikákat gyakran ártalmatlannak álcázva,ajánlják, azonban az önmegváltás a céljuk. A csoportdinamikát is ide lehet sorolni. Általa manipulálni lehet a csoport tagjainak véleményalkotását.
Spiritizmus. Ez a latin szó szellemektől való tudakozódást jelent, és a halottak szellemével való kapcsolatfelvételt értik alatta. Az ilyen szellemek megidézése és kikérdezése közvetítő személy, a médium által történik. - Kiváltképpen veszélyes a finoman álcázott ún. "keresztény spiritizmus", a maga kegyes énekeivel és imádságaival. Az asztaltáncoltatás és kopogtatás a spiritiszta szeánszokon "érdekes kísérlet"-nek számít sokak előtt. Ilyenkor a szellemek "kopogtató távíró" által közlik mondanivalóikat. Ide tartoznak még a "szellemfényképek" és a szellemek arcáról és tagjairól készült viaszlenyomatok.
Tévtanítások és szekták. Sok "vallásos" próféta terjeszt olyan tanokat, amelyekben az isteni igazságokat keverik a pogány babonával, s így élnek vissza a Bibliával. Istentelen eredetű "kijelentésekre" támaszkodnak, amelyeket mértékadóbbnak tartanak a Szentírásnál. - Ide sorolhatjuk (többek között) a "Jehova gyanúi"-t, az antropozófiát (Waldorf-pedagógia), a különböző gurukat stb. Mások pedig ún. keresztény köntösbe öltöztetett csodálatos gyógyításokat visznek végbe, amelyek démoni hatásra vezethetők vissza. Sok egyházban és szervezetben olyan tévtanításokhoz ragaszkodnak, amelyek ellentmondanak a Biblia alapvető tanításainak.
Más áramlatok (látszólag) ragaszkodnak ugyan a Bibliához, de amelyeket az a veszély fenyeget, hogy a gonosz befolyása alá kerülnek, amennyiben minden rendkívüli jelenséget Isten munkájának tulajdonítanak.
Mik a következmények?
Aki nyomorúságában nem az élő Istenhez és az Ő Igéjéhez menekül, hanem ilyen eszközökben és tévtanításokban keres segítséget, az kapcsolatba kerül az Ördöggel. Akár tudja, akár nem, akár akarja, akár nem - a kapcsolat létre jött! Csak azt nem tudja az illető, hogy a Sátán drágán fizetteti meg ezt a segítségét.
Melyek a következményei ezeknek az utálatos bűnöknek? Valamennyit lehetetlen felsorolni! Ilyenek: marcangoló nyugtalanság - szorongás - lidércnyomás - kényszerképzetek - rettenetes gondolatok - tartós búskomorság, amely öngyilkosságba is vihet - kísérteties görcsök - erős érzékiség, egészen a természetellenes fajtalankodásig - hirtelen harag egészen a dühöngésig és bűnözésig - látomások - titokzatos hangok - borzalmas átkozódás és istenkáromlás - irtózás Isten Igéjétől és az imádságtól - hitre való képtelenség - vallásos téboly - démoni megszállottság - utoljára a vég, borzalmas halálfélelmek és reménytelenség közepette!
A betegek egész serege szenved a babona következményeitől, és csődöt mond náluk mindenféle orvosi kezelés. Nem is szervi betegségek ezek, hanem a démonizált emberek varázsló bűneinek a következményei.
(Bolla Tamás)
Comments