Az örök életünket, az üdvösségünket nem tudjuk elveszíteni. Bármit is teszünk. Megtérésünkkor Isten fiává fogad minket és senki ki nem vehet minket az ő kezeiből. Ez a tudat ad nyugalmat és békességet az életünkben. Ez által kezdhet el kialakulni Istennel egy szeretetbeli, bensőséges kapcsolatunk: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm. 8. 38)
Azért sem, mert kegyelemből kaptuk az örök életet, nem pedig cselekedetekért és érdemekért. Így el sem veszíthetjük azok által:
„Ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.” (Róma 11. 6)
Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak. (Róma 4.4)
De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; (Efézus 2.4-8)
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. (János 10. 28)
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. (1 Péter 1.4)
Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsid. 13.5)
Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lukács 19.10)
Akkor tehát bűnözhetek szabadon?
Isten kegyelmét azonban nem szabad jogosítványként használni a bűnre, azt mondogatva: „Hát miért ne bűnözhetnék szabadon?! Isten úgyis mindent megbocsát!”. Isten valóban mindent megbocsát. Isten azonban szeret is minket, és nem nézheti el, hogy kárt okozunk saját magunknak és esetleg másoknak is. Aki szándékosan bűnben él, azt Isten meg fogja fegyelmezni. De ez a fegyelmezés motivációja a szeretet, mint ahogy egy apa szeretettel neveli fiát. Ha látja, hogy fia nem ért a szép szóból, akár keményebben is odacsap - a gyerek érdekében.
Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. (péld. 3.12)
Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. (Zsidók 12.4-8)
Ha okosak vagyunk, értünk a szép szóból, és nem csak a fenyítésből.
Comments