Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
04.02 A szív igazi odaszánása
Ez az ígéret gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Ige feletti szorgalmas elmélkedés és az Úrért teljes odaadással végzett munka révén fejlődni fogunk, és fejlődésünk mindenki számára látható lesz. Nem a Biblia sietős olvasása, hanem az olvasottakban való elmélyülés jár igazán szellemi haszonnal. Nem a felületesen végzett munka, hanem a munkának való igazi odaadás a gyümölcsöző. "Minden munkádban gyümölcsöző leszel", de nem a sietős kapkodás útján, hanem a szívünk igazi odaszánása által.
12.25 Epafrász
Kolossé 1,3-8; 4,12-13; Filemon 23
Mindazt amit Pál a Lycus-folyó völgyében lévő gyülekezetekről tudott, valószínűleg ennek a férfinek, Epafrásznak köszönhette. Nem Pál volt az a szolga, akin keresztül az evangéliumot hallották, és meg sem látogatta őket. Nagyon valószínű, hogy Epafrász volt az evangélista, ő maga pedig Pál Efézusban való szolgálatának köszönhette megtérését. Születési helyére visszatérve ő evangelizálta Kolossé, Laodicea és Hierapolisz városokat.
11.27 Megkülönböztető képesség és odaszánás
1János 5,16-21
JÁNOS LEVELÉNEK ez az utolsó szakasza elvezet az Isten akarata megismerésének egy nagyon gyakorlati eredményéhez. Tudjuk, hogy Ő „nem gyönyörködik a gonosz halálában" (Ez 33,11); tehát nagyon gondos megkülönböztetést kell végezniük imádságukban azoknak, akik tudják, hogy „a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle", meghallgatásra találnak. Ugyanolyan súlyos dolog kérni valakiért, aki halálos bűnnel vétkezett, mint azt feltételezni, hogy bűn van valakiben, aki azt nem követte el. Mindegyik ellenkezik Isten akaratával.
10.01 Máté
Máté 9,9-13; 10,1-5; Márk 2,13-17; Lukács 5,27-32
Egyik legnagyobb örömünk, ha tanúja lehetünk az evangélium hatékony hívásának valakinek az életében. Ez Jézus életében végig látható volt, ahogyan elhívott férfiakat és nőket, hogy tanítványai legyenek. Máté is ilyen ember volt, és figyelemreméltó változás történt benne.
09.26 János elhívása
Máté 4,18-22; Márk 1,16-20
Amikor Jézus kilépett názáretbeli élete ismeretlenségéből, és belépett a nyilvános szolgálatba, gondosan megválasztotta társait, akik segíteni fogják abban a munkában, amelybe belekezdett. Ezek a társak lesznek végül egy világméretű mozgalom "első zsengéi", és Isten hatalmasan fel fogja használni őket szolgálatában.
08.28 Aggeus
Aggeus 1,1-2,23
Annyit tudunk Aggeusról, hogy próféta volt, akit röviddel azután támasztott Isten, hogy a maradék visszatért Babilonból Zorobábel vezetésével, amelyről a beszámoló Ezsdrás könyvében van feljegyezve. Aggeus nyilvánvalóan olyan férfi volt, aki kapcsolatban állt Istennel, és Isten üzenetét vitte korának embereihez. Szolgálatát hatalommal végezte, és megragadta saját nemzedékét, mert láthatóan felindította őket, hogy elvégezzék, ami rájuk volt bízva.
08.21 Dániel hűsége
Dániel 6,1-28
Belsazár korai halálát követően Dárius került a trónra. Azonnal hozzálátott új kormányzásának és adminisztrációjának kiépítéséhez az országban. Mint minden "rendszerváltozás" esetén, voltak előléptetések és alacsonyabb osztályba helyezések, körös-körül sok irigységgel. Dániel életpályája kifogástalan volt, és jelleme kritikán felüli, ezért amikor az új kinevezések megtörténtek, Dániel lett az első főkormányzó. Nyilvánvalóan voltak mások is, akik Dániel posztjára pályáztak, és az új hatalmi pozíciók kihirdetése után arra törekedtek, hogy Dánielt megbuktassák.