„Elment onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába... és mintegy négyszázan voltak ővele" (1Sám 22,1-2).
A barlang itt egy szellemi szükségletre kapott feleletet jelképez. Saul viseli még a királyi tisztséget, és nagyszámú követője is van. Ő rendelkezik a kormánygépezettel. Isten is elismeri uralmát - még sincs vele. Dávid a Szellem által felkent király, és noha el kell vonulnia a pusztába - Isten vele van! Főhadiszállássá lesz a barlang. Sokan mennek ki hozzá, olyan emberek, akik szenvednek a fennálló viszonyoktól. Ezek az emberek nem találtak máshol orvoslást bajaikra, így kétségbeesésükben kikötöttek az Adullám barlangjában, ahol Dávid kapitányai lettek.
Dávid egyúttal az emberektől elutasított Úr Jézus előképe. Ma is sokan vannak úton az Ő rejtekhelye felé. Arra a valóságra vágynak, ami csak ott található, ahol a Szellem uralkodik. Oda mennek, mint egy hűséges sereg. Ez azonban magányos út. Szembenállni az ember alkotta rendszerrel mindig magányosságot jelent. De az elvettetése idején köré gyűlt kis mag nagyon drága lesz az Úr Jézusnak, amikor majd elfoglalja trónját.