„Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig" (Péld 4,18).
Annak ellenére, hogy Salamon és több más király is példát szolgáltatott erre, nem szükséges elfogadnunk azt a tételt, hogy az ember életének végső napjai a szellemi hanyatlás napjai lehetnek. Gondoljunk például Jákobra Kánaánba való visszatérése után. Ő, aki mindig olyan nyughatatlan volt, most nyugodtan telepedett le az országban. Itt aztán sok szomorúságot és csalódást élt át családja körében, de mindezekben olyan türelem és másokkal való törődés jellemezte, ami gyökeres ellentéte volt korábbi önző magatartásának. Vagy nézzük őt Egyiptomban, mint a hatalmas kormányzónak, Józsefnek atyját. Míg a régebbi Jákob mohón megragadta volna ezt az újabb alkalmat önmaga érvényesítésére, addig az érett öregember, akivé lett, a háttérben maradt. Ennek az embernek prófétai áldásmondásai valóban illő magaslatra emelik a Mózes 1. könyvének a befejezését.