„Amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1,31).
Pál arról beszél, hogy a „törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké" lett. A te számodra és az én számomra ez persze nem azt jelenti, hogy a törvény megtartásával kell küszködnünk, hiszen tudjuk jól, mire vezet az. Inkább arról van szó, hogy a törvény megtartására kipróbálhatjuk magunkban az Ő erejét. Ez már egészen más! A tőle való függés mélységes alázatot teremt a szívünkben. Bizonnyal igaz, hogy Isten minden kegyelme, melyet bennünk munkál, alázatra tanít. Ha valamely teljesítményem miatt büszkeséget érzek, biztos lehetek benne, hogy az saját erőlködésem eredménye, mert aligha lehetnék büszke olyasmire, amit egyáltalán nem én vittem véghez!
Azé a dicsőség, aki a munkát végzi. Istené kell legyen a dicsőség, ezért ragaszkodik hozzá, hogy Ő végezzen mindent. Az én dolgom csupán, hogy neki adjam a dicsőséget, és hogy örvendezzek azon, amit közben bennem elvégez.