„És imádkozott Anna: Örvendez az én szívem az Úrban" (1Sám 2,1).
A természetes gondolkodás szerint ez lehetett volna a legszomorúbb pillanat Anna életében, mert éppen kisfiától búcsúzik. Itt azonban nyomát sem találjuk szomorúságnak vagy önsajnálatnak, hanem inkább egy túláradó szív öröme jut kifejezésre. Ez az öröm azoknak a kiváltsága, akik mindenüket odaadták az Úrnak. Úgy látszik ez az asszony jártas volt abban, hogy mindent az Úr szolgálatába állítson, és ezért odaszentelte azt is, ami a legdrágább volt neki. Mielőtt a gyermek megszületett, Anna fogadást tett az Úrnak; és míg Sámuel csecsemőkorát élte, ő már várva várta ezt a napot. Elválasztotta a gyermeket, és amikor eljött a pillanat, hogy visszaadja őt az élő Istennek, eddig ismeretlen, új öröm töltötte be a szívét: a teljesen átadott szív öröme. Anna éneke, mely évszázadokkal később Máriát is megihlette, ezt a diadalmas örömet fejezi ki!