„Jaj, jaj, édes Uram, mit cselekedjünk?" (2Kir 6,15).
Amikor Isten véghezviszi csodáit, nevetnünk kell saját bolondságunkon. Ha megmaradunk állandó aggodalmaskodásunkban és tervezgetésünkben, nem vagyunk az Ő tanítványai. Sokan sohasem látják meg, miképpen munkálkodik értük Isten, mert mindig van egy másik útjuk - esetleg egy barátjuk, aki még segíthet. Legjobban azokat lehet sajnálni, akik bármekkora válságba kerülnek, mindig találnak valamilyen megoldást. Pedig a szükség a csodák alapja, és ezt a lehetőséget sokszor elmulasztjuk. A nagy nehézségek arra jók, hogy önmagunkból kiemelkedve, egészen az Úrra bízzunk mindent. Amikor nincs számunkra út sem előre, sem hátra, akkor léphet közbe Isten. Neki megvan a terve. Tehát ne félj a lehetetlenségektől! Istennél ez nem számít. Borulj le lábai elé, és várd meg, amíg Ő cselekszik, mert most következik a csoda!