„Azért Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látomás iránt" (Csel 26,19).
Miért szentelte oda egy egész életre önmagát Pál? - mert látta a mennyből felvillanó, mindent elvakító fényt! Engedelmessége látomásból fakadt. Mert igaz ugyan, hogy minden önátadás értékes Isten számára, de a vak önátadással Ő mégsem megy sokra. Úgy gondolom, hogy különbség van a megtérésünket követő kezdeti tiszta, de ismeretek nélküli odaszentelés, és az Isten tervének meglátásából fakadó további önátadás között. Az első esetben, mely szabadulásunkon alapszik, nincsenek még Istennek szigorú követelményei. De amikor feltárja előttünk a szívét és kijelenti, mit kell tennünk akarata szerint, mi pedig készségesen és frissen válaszolunk felszólítására, akkor igényei már mélyrehatóbbak lesznek. A szavunkat adtuk egy új megértés alapján, és Ő ismét szavunkon fog bennünket. Ezután már mindent oda kell adnunk, amink csak van.